Ma költöztünk. Lovasszekérrel! Mint az őskorban.
Hát ezért nem ettünk rendesen, mióta élek, meg ezért jártunk ruháért a Vöröskereszthez. Hogy most, mikor 14 éves vagyok, beköltözhessünk végre a faluba, a falu szélén álló... hm... putriba.
 

Nem vagyunk cigányok, távolról sem. Csak 8-an vagyunk testvérek, a szüleim meg pár éve munkanélküliek.
 

Apa nemrég közvélemény-kutatást tartott, hogy most akkor mi legyen, vásároljunk-e bútorokat, vagy inkább fizessünk elő az internetre, vagy legyen-e ezentúl rendes vacsora. Mindenki az internetre szavazott! Úgyhogy most itt bent ülök a hűvösben a laptopommal (hehe, a barátnőm öccse ki akarta selejtezni, de lenyúltam), és elhatároztam, hogy mindennap írok ezentúl blogot, legalább gyakorlom a gépírási tudományomat.

Ezentúl a civilizációban fogunk élni! Nem mondom, hogy nem volt romantikus a tanyán, de azért sok volt hajnalban 6 km-eket gyalogolni be a városba, aztán délután vissza.

Ez a falu egy köves úttal összeköttetésben van a közeli várossal. Nem országúttal, még kevésbé autópályával, hanem felénk köves útnak hívják az effélét. Megint csak 6 km-re vagyunk a városi iskolától, ez, úgy látszik, egy átok rajtunk.

A kertünk jó nagy, teljesen gazos, vagyis áll rajta egy körtefa meg egy rossz kút. Viszont az egész körbe van kerítve drótkerítéssel. Apa rögtön eltervezte, hogy körbeülteti az egészet valami sövénynövénnyel az összel, hogy ne lásson be senki. Mindenki helyeselt, legszívesebben 3 méteres betonkerítést húznánk a portánk köré. Bár északról inkább csak az őzek meg a nyulak, meg a vadorzók tekintgetnének be, mert ott erdő terjeng. Délről van a porta bejárata, keletről-nyugatról meg szomszéd.

Úgy árulták a házat, hogy "a telek végében patak folyik", de csak egy árok van. Megkérdeztük a tulajt, aki árulta, hogy ugyan már, ki látott ebben valaha vizet. Ő azt mondta, a nyolcvanas évek elején igenis volt benne folyadék.

Azt hiszem, hatalmas minőségi ugrás történt a család életében. Nem is annyira a faluba költözéssel, hanem az internettel!!! Most már csak a tesóimat kell lesepregetnem magamról, hogy ne lássanak bele az irományomba. Szörnyű, hogy az embernek nincs privát szférája sehol. Legfeljebb a körtefára mászhatnék fel, de oda még nincs bevezetve a net. Egyelőre.