Nem, nem és nem és nem!!! Nem azt írtam, amit itt többen olvastak! NEM elítélem a sportot, legfeljebb csak úgy, hogy savanyú a szőlő. Irigylem azokat, akik sportolni tudnak, mert mondjuk nem szédelegnek délelőttönként az éhségtől.
Az, hogy lusta lennék, azt is csak azért írtam, mert az igazság ennél rosszabb. Lusta vagyok, de azért, mert általában nem reggelizek rendesen. Tehát sokkal inkább gyenge vagyok, mint lusta. András sokáig nekem adta a tízóraiját, de ezzel már régen leállt, mert Ő maga is leállította az anyját a vajaskenyér előállításáról, mióta fogyózik. Én pedig nem kötöttem az orrára, hogy az Ő ételadományain éltem év eleje óta.
Őt pedig maga az orvos tiltotta el a sporttól az ízületei miatt. Majd ha már nem fogja ennyire terhelni a súlya a térdét, akkor kezdhet el óvatosan sportolni. Éppenséggel úszni úszhatna, de azt meg nem tud.
Én pedig nagyon is jónak tartom, hogy legalább röhögcsélni tudunk a siralmas állapotunkon. Kár, hogy nem jött át a poston az önirónia, jobban kéne fogalmaznom.
És vegyétek tudomásul, hogy a sport a jóllakott és egészséges emberek luxusa.