Ma Dóra elvitte Annát meg engem egy katolikus kisebb baráti összejövetelre. Dóra öccsének a barátja jár oda tartósabban, és nekik meg kedvük támadt megnézni. Persze erre nekem is. Hogy hogy lehet az, hogy értelmes emberek manapság istenben hisznek. Ez nekik sem fér a fejükbe, meg nekem sem.

Olyan óvatosan mentünk be oda, mintha valami egzotikus, veszélyes állatfarmra tennénk be a lábunkat. De erősen fogadkoztunk előtte, hogy nem röhögünk, meg nem is vitatkozunk velük túlságosan, és egyáltalán, megpróbáljuk magunkat rendesen viselni.

Egy idősebb, kopaszocs pasi gitározott az elején, és angol akcentussal énekelt magyarul szent énekeket, aztán nem is volt szó istenről egyáltalán, hanem inkább csak a barátságról, meg hogy szeressük egymást, gyerekek. A legfontosabb a szeretet, szeretet, szereteteeet...

Egyáltalán hisznek ezek istenben mint olyanban, vagy nem kell ezt olyan szigorúan venni? Mert ha isten maga a szeretet, akkor végül is nem egy szakállas bácsit kell elképzelni a mennyben, amint egy felhőn lógatja a lábát, hanem valami elvont dolgot, aki meg van személyesítve, és akkor már így nem is olyan vad ötlet...

Van nálunk otthon egy régi, szétesős biblia, és egyszer megpróbáltam olvasni. A Jób könyvénél nyílt ki, és lenyűgözött a költői ereje. De amikor a Leviathánról volt szó, akkor már tudtam, hogy csak költői mű, mert olyan állat nincs és nem is volt, ki van zárva.

Arról nem beszélve, hogy egyszer Apa mondta, hogy ők katolikusok voltak, és sokat jártak templomba gyerekkorukba (szerintem mi is azért vagyunk ilyen sokan, mert elvetik a fogamzásgátlást még most is), és ő hitt istenbe, de amikor Fenyő nagymamát elütötte az autó a ladányi útkereszteződésben, azt nem tudta feldolgozni. Hogy hogy engedhetett meg ilyet a jóisten.

Hát igen.

Megkérdeztem este anyát, hogy ő meg van-e keresztelve. Azt mondta, ő nem, de nagymama ágostai hitvallású evangélikus volt. "A keresztanyját Goldsteinnek hívták..." - mondta, és rosszkedvűen felnevetett.