A nap azzal kezdődött, hogy Krajczár bratya állított be, két kezében egy-egy süldő feketefenyővel. Hogy aszongya, szerezte. Innét, az akácos mögül, ahol van egy telepítés. És válasszunk.
Anya választott is, Kr. Br. meg hajbókolva eltűnt. Remélem, elő se kerül az ünnepek alatt. Biztos elő fog, mert nincs jobb dóga, mint nálunk ücsörögni és hülyeségeket beszélni. Szerintem az egész faluban már senki nem áll velük szóba, csak mi.
Most ez volt az egyetlen újdonság idén. Mert amúgy minden évben ugyanúgy van a menetrend. Mégpedig imígyen:
Délelőtt már kezdődik a balhé, mert apám nekiáll, ugye, belefaragni az állványba a fenyőt. Aztán, mivel kicsire faragja, ékeket is csinál hozzá. Aztán nagy nehezen függőlegesen áll a fa, de akkor meg kezdődik a cirkusz az égőkkel.
Minden áldott karácsonykor ez megyen! Apa elkezdi kigabalyítani az égőket, de sokszoros csomóra kötődik a madzagja valahogy álltában a dobozban, egyik évről a másikra. Felettébb érdekes. Ekkor már elkezd szitkozódni az orra alatt. Kiteríti az egészet végig a szobán. Mi már igyekszünk kitérni az útjából. De akkor fog valakit, aki a legközelebb esik hozzá, és ráparancsol, hogy segédkezzen neki a továbbiakban. Ekkor jön annak a kisakkozása, hogy melyik égő égett ki a sorban, és melyik miatt nem világít az egész. Ekkor már általában mindenki remeg a dühtől és az idegtől.
Anyám süt-főz, és idegesen hesseget el minket a konyha közeléből, hogy ne lábatlankodjunk neki, és különben is, igazán segíthetnénk egy kicsit. Mindezt így egy szuszra.
Mert ha egész évben a küszöböt rágjuk is, a karácsonynak emlékezetes dínomdánomnak kell lenni, különben összedől a világ. Anyámnak ez a fénypontja az életében: a Karácsony. Ennek tökéletesnek kell lenni.
Ezután jön az, hogy "Szaladjatok már át ezzel a bájglival a szomszédba!", és már nyomja is a kezünkbe Annával. Mert valamiért minket pécézett ki ilyen lótifuti dolgokra, mert mi vagyunk a legbambábbak és a legmozgósíthatóbbak.
Aztán beindítja úgy öt óra fele a MOSÁST, de előtte ki kell teregetnünk. Megint csak Annát vagy engem fog meg erre a célra, amit külön extra igazságtalanságnak tartok. Viszont általában a kicsik szoktak teríteni, és ilyenkor előkerül a jobbik papírszalvéta.
Minden évben 6-kor kezdődik a szertartás. Idén a kicsik cselhez folyamodtak: egyre jobban előreigazították az óra mutatóját, hogy megsürgessék a folyamatot. De nem jött össze.
A fa körül pár percig képmutatunk meg puszilkózunk, utána apa pedig felolvassa a Bibliából Jézus születését, és unottan hallgatjuk. Anna idén benyögte: "Jézus nem is télen született. Mint az közismert." Anya: "Szerintem soha nem is élt."
Idén zoknikat és bugyikat kaptam. Helyes.
Aztán végre jöhet a lakmározás. Idén kocsonya volt, rakott krumpli, sok tejfellel és szerecsendióval, sült kacsa, krumplisaláta, svéd gombasaláta, meg sok sütemény, meg TEA, teáscsészékből és finoman eltartott kisujjal ittuk, és röhögtünk magunkon. A felnőttek bort is ittak, meg a nagyobbak. Már nekem is akartak adni, de nem kellett, mert undorító íze van.
Aztán szétszéledtünk, aztán újra összecsoportosultunk a szokásos abrosz méretű keresztrejtvény felett, amit lehetett együtt fejteni, meg párhuzamosan kanasztaparti is alakult, meg ilyenkor Évi szokott sakkozni apával, rettentő komoly pofával. Apa igyekszik őt betanítani sakkozni, immár évek óta. És nem csügged. Egyikőjük sem.
De én csakhamar felfeküdtem az ágyamra és a fülembe dugtam a Beethovent, és Andrásnak írtam hosszú levelet. Nem volt onlájn az msn-en, és majd megszakadt a szívem, hogy nem látom zöldellni az ő ikonját. Remélem, Ő is rám gondol most!
