Fúj, de szánalmas vagyok. Ha Havas A. hozza a süteményt, olyan szánalmasan lesem, hogy eleget mosolyog is-e rám. Milyen koldusnak érzem magam ott mellette, aki az ő mosoly- meg süteménymorzsáiból él. Ó, milyen szar az egész. Most is, beült az ablakfülkébe számtek előtt, hallgatta az mp3-lejátszóját, elvolt és nézgette az osztályt, belőlem meg, a lelkem mélyéről ilyen csupasz, rózsaszín, remegő csáp nyúlt ki irányába, ami könyörgött szánalmasan, hogy "szerecc, ugye, szerecc, ugye, szerecc...?"

Phű. Persze ott ülök a padban ilyenkor, és a könyvemet bámulom, mozdulni se merek.

Rácz Juditot meg, akivel sokat dumál, agyon kéne verni és elásni az udvaron. R. J.-t biztos szereti. Az meg kizárt dolog, hogy R. J., meg egyáltalán, az összes lány az osztályban ne Őt akarja megkaparintani, mert úgy ragyog ki a többi hülyegyerek közül, mint a nap a tövisek közül, vagy hogy is mondják. Szerintem Ő méltó arra, hogy a lányok zöme Őt hajkurássza, mert nem csak a legokosabb az osztályban, de a legszebb is! Sötétbarna haja van, ilyen cakkos szája, amit mindig megpróbálok lerajzolni, de sose tudom eltalálni, meg barna szeme, ami ragyog.Meg gyönyörű szemöldöke.

Az a kis túlsúly meg nem oszt és nem szoroz.

Minden szarra irigy vagyok, ami az övé, még a ceruzáira is. Meg a lépcsőre, amin felmászik. Irigy vagy féltékeny, nemtom. Amikor meghallottam, hogy Kőszegre mennek hétvégén a családjával, a fájdalomtól megcsavarodott a gyomrom.