Fél hétre becsörtettem az iskolába, elkértem a portástól a nyelvi labor kulcsát, behatoltam, learattam a virágokat (3 pompás példányt), ezüst madzaggal átkötöttem, vizes papírzsebkendőbe csomagoltam a szárukat, és eldugtam a padomba a tolltartóm mögé. És vártam, mint a pók a hálóban.
Aztán gyött Ő, mosolyogva, gyanútlanul, és beült a padba abban az újfajta szögben, ahogy mostanában szokott, úgy 45 fokkal felém fordulva, ámde rám nem nézve. A mancsa meg megint ott a padon, az enyémtől pár centire,
Fú, olyan nagy káröröm fogott el! Vagy micsoda. Valami nagy ádáz erő meg hatalom érzete. Hogy most megfoglak, te disznó, és kicsinállak, de EGY ÉLETRE. Belém fogsz bolondulni. A szó szoros értelmében. Gyere, gyere csak, hozzad azt a süteményt.
És hozta! És hozta. Letette elém és rögtön el akart bújni az irodalomkönyben, de akkor átnyújtottam neki a virágokat.
Isten látja a lelkemet, hogy minden mozdulatom előre ki volt kalkulálva. Tök hideg fejjel. Ki volt centizve a boldog mosoly az arcomon, a suta mozdulat, a lesütött szem, a Pillanat.
Szóval kapott tőlem ibolyacsokrot. Amire ráolvastam ezt-azt - amúgy - a háttérben.
Ki volt előre fundálva az is, hogy utána, saját tettemtől megrémülve és zavarba jőve gyorsan elfordulok és magam elé meredek, és hogy egész a nap végéig fel se nagyon merem emelni a tekintetemet a könyvből. Mert pont így akartam, hogy lássa (érzékelje), hogy nem ám felszabadult, bátor és kacér vagyok, hanem hogy nagyon-nagyon be vagyok téve a DOLOG súlya alatt.
Ahogy átadtam a virágot, és a könyvembe burkolóztam, hallottam, ahogy fújtat és szaggatottan veszi a levegőt - nyilván kalimpált a szíve, meg ilyesmi.
Óra után viszont láttam, hogy R.J. elszörnyedve néz rám, szigorúan, megrovóan (affenébe, végignézte az egész jelenetet), én meg fölényesen vissza. Sajnálom, kisanyám, lemaradtál, mint a borravaló!
Tanítás végén meg mentem haza, mint a süket és vak golyó, egyenesen a buszpályaudvar felé, habár végig a hátamban éreztem az András tekintetét, mintha követett volna, pedig nem.
Ma estére viszont azt tapasztalom, hogy ENGEM vertek fejbe egy bunkósbottal, mintha ellenem fordult volna az egész varázslásom, és rámrogyott volna mindaz, amit neki kívántam, azaz hogy harapja véresre a párnáját a szerelemtől, meg ilyenek.
