Ma, amikor felkeltem, egy pillanatra bambán néztem a levegőbe, utána nagy gyomorgörccsel azonnal megrohant a valóság.
Már majdnem leesik rólam a farmerem, amit eddig csak nagy kínok közt, háton fekve tudtam magamon becipzározni. (Mert véletlenül tavaly egy számmal kisebbet vettünk, mint kellett volna.)
Ma tesin Ó fent ült a karzaton, mert fel volt mentve. (Már tegnap is fel volt.) Láttam magam az Ő szemével: egy szomorú, fakó botsáska hajlong a medicinlabdával. Óra végén dühödten röplabdáztam, minden fájdalmamat beleadva. Óra után Ica néni magához hívott, és nagyon erőltette volna, hogy járjak edzésekre. "Kislányom, nagyon jól csinálod, érdemes lenne!" Na, még csak az hiányozna, hogy heti két délutánomat edzésen pazaroljam el... Akkor inkább már énekkarba. De leginkább sehova. Mindenki dögöljön meg ott, ahol van.
Ma megint Ritával mászkáltam délután. Na most bezzeg találkoztam Andrással, szembejött a főutcán, én holtra váltam, nekidűltem a villanyoszlopnak, hogy el ne ájuljak. Rita kérdezte, hogy "mi van?" Kénytelen voltam neki elmondani a Dolgot. Ő az első, akinek elmondtam. Ő megjegyezte Andrásra, gúnyosan: "szívdöglesztő".
Barom.
Mér, neked ki tetszik? - kérdeztem.
- Én több srácon gyakorlatozok... - mondta ő tűnődve - Egyelőre az alacsonyabbrendűeken.
Na ez a különbség! Hogy én nem gyakorlatozok, hanem élesben meg a dolog. És mi az, hogy alacsonyabbrendúeken. Kezdi a hitványabbakon, folytatja majd a szépfiúkon?
Ma már ettem egy falatot, mert féltem, hogy kilyukad a gyomrom. Délután meg a Helység kalapácsából vonatoltam ki részleteket. Valahogy egy kicsit megvigasztalt, hogy nem csak én vagyok ilyen hülye.
nem tudom, az egész természetellenes, úgy, ahogy van, fogalmam sincs, mi történhetett a szünet alatt... Őt valahogy nem ilyennek ismertem, illetve nem ilyennek képzeltem, mert az, hogy ismertem, túlzás, de hát mégiscsak van mindenkinek valamiféle kisugárzása, és az övé KOMOLY volt (meg most is az).
