Most visszaolvastam a naplómat, és ég a fejem. Mekkora marha vagyok, le kéne törölni az egészet. Hirtelen mintha józanul, kívülről láttam volna magam meg az egész lelki szenvedésemet. Szánalmas vagyok. Teljesen beleélve behergelem magam a nagy érzeményeimben, kívülről meg tök gyerekes, patetikus, nevetséges, dagályos, fújj. MIndenki az, aki a saját szerelméről ír naplót/blogot.
Most amúgy is rosszkedvemben vagyok, estére elfogyott az eleség a kamrából, és nyers káposztaleveleket rágcsáltam vacsorára, ami most marja a gyomrom.
Ma Juli így csúfolta Marit: "A te férjedet úgy fogják hívni, hogy Ocsmácsony János!" Meg még hasonlókat mondott, és a végén Mari bőgve ment anyához: "A Juli folyton csúfol! Minek születtem meg...!?"
A kérdés jó.
Meg ha már Juli, hát kifakadok róla. Milyen hideg, visszautasító gyerek. Emlékszem, kétéves korában betörte a fejét, mert leesett a hintáról, rá egy kőre. A szüleim vitték orvoshoz, vérzett, minden. Én nem láttam az esetet, és kérdezgettem ijedten, mi történt. Juli úgy nézett rám, mint egy zombira - illetve keresztülnézett rajtam -, és nem mondta meg.
De sokszor ilyen jellegű most is a viselkedése, sok apró dologban látszik ez. Illetve nem is tudom, mi zavar a viselkedésében, mert elvileg nem rosszalkodik többet, mint egy magakorabeli, meg jól be van idomítva, és általában megteszi, amit kérnek tőle... Hm, valami nagyon zavar, talán az, hogy nem nagyon néz rá a másik emberre, ettől olyan, mintha lenézne mindenkit. Pedig még nincs 12 éves.
