Undorító kedvemben vagyok. Még egy ilyen mocsmodék napot.
A kicsik kizártak minket a belső szobánkból, mert gyöngyöt fűznek és karkötőket tákolnak össze karácsonyi ajándékként. Én egy sötétkék-fehéret rendeltem tőlük, Anna világoskék-fehéret.
Én nem veszek senkinek semmit, mert nincs mibül. Nem is csinálok senkinek semmit, mert minek.
Andrásékhoz 18 éves koromig többet nem teszem be a lábamat. Még a házuk előtt sem vagyok hajlandó többet elmenni, hátra fogok kerülni a Batthyány utca felé. Komolyan, ilyen szégyent még nem éreztem, mióta kétágú vagyok.
Az ágyat felejtsük el a továbbiakban, szintén 18 éves korunkig. Kész, erről nem nyitok vitát. Ha terhes vagyok, akkor mi van...? Ekkora marhák legyünk... komolyan... hogy óvszer nélkül... ha csak az első alkalommal is.
Nem tudom, hova tettem itt pár napig az agyamat, de az biztos, hogy nem voltam normális. De te se!!! Te vagy a felelős, ha itt bármi disznóság lesz. Gyerek. Még csak az hiányozna.
Édes, drága András, holnap ezt megbeszéljük. Vagyis dehogy beszéljük meg. Holnap Szenteste van, viselkedni fogunk, ki se nyitom a gépem, msn-en sem leszek.
