Másnap (csütörtökön) arra ébredtem, hogy síri csend honol a lakásban, mindenki elment dolgozni, tanulni a maga intézményébe. Az én fejemnél több doboz gyümölcslé állt, meg egy hadsereg elpusztítására elég gyógyszer. Meg egy levél az anyjától, hogy egyek-igyak nyugodtan, amit csak találok a lakásban, meg tévézzek, olvassak, és gyógyulást kívánt. Aláírás: Anikó néni.
Ez nagyon szívmelengető volt! Saját kezű levélke az anyóstól... Jól eltettem itthon a kincsesládámba.
Délelőtt reszketeg lábakkal tettem egy kört a lakásukban, de úgy riadoztam, mintha tilosban járnék. Az eddig ismeretlen szobákba is vetettem egy pillantást, így pl. a tesójáék közös szobájába meg a szülői hálóba. Próbáltam kinézni egy jó könyvet, de nem tudtam koncentrálni, és csakhamar megint felment a lázam az egekbe. Nagyszünetben állítólag átjött András megnézni, hogy vagyok, de akkor már újra aludtam.
Estig nem is keltem fel, mint akit egy bunkósbottal fejbeütöttek. Aztán este magamhoz tértem, a Kedvesem ott hasalt az ágyán és valami tankönyv volt előtte, de becsapta és nagy örömmel konstatálta, hogy még mindig élek. "Folyton néztem, hogy lélegzel-e." Aztán könyörgőre fogta: "Ugye nem halsz meg?" Sajnos csak zombimód, elhalóan tudtam nyöszörögni valamit. "Mert ha meghalsz - folytatta - isten bizony kiugrok az ablakon."
Anikó néni pedig nemsokára benézett rám, és nagyon kedvesen, mosolyogva kérdezte meg, hogy hogy vagyok, sőt rátette a kezét a homlokomra, hogy megnézze, van-e lázam, és érdeklődött, hogy bevettem-e a gyógyszereket. Sőt rámlebbentette a takarót olyan anyai módon. Azaz betakart, és én teljesen el voltam olvadva tőle. Bárcsak az én anyám lehetne...!
Este pedig félig öntudatlan állapotban felmásztam az Ő ágyába, és kértem, hogy olvasson fel a törikönyvből és ezzel ringasson álomba. Csakhamar el is aludtam újra. Imádom hallgatni a hangját. Csakhogy ahogy elaludtam, Ő leköltözött a matracra, ahol pedig beékelődve töltötte az éjszakát a szekrény és az ágy közé, mert ott csak egy keskenyfajta ember fér el, mégpedig az is csak lapjával.
Éjszaka rémes lázálmaim voltak, porszívócsövek tekeregtek mint kígyók, és körém akartak fonódni. Azonkívül úgy véltem hallani, lent az udvaron folyamatosan valami hadgyakorlatot tartanak, üstdobkísérettel. De reggel András felvilágosított:
- Éjjel fél kettőkor jön a tejeskocsi a boltba, fél négykor a kenyereskocsi, fél hatkor meg a többi áru.
Ezeket tologatják a boltosok zörgő-börgő targoncákon a raktárba. Rémes! Hogy lehet így aludni?! András: "Teljesen jól meg lehet szokni."
Amúgy Ő Anna útján értesítette apámékat, hogy náluk vagyok.
