Nyolcadikban már őrája koncentráltam az osztálykiránduláson. Jó sokat utaztunk a buszban, és közben szólt valami szám, hogy "Still loving you-uúúúú", erre B. Bea odafordult Csabikához részvéttel és finoman és mélyen a szemébe nézett, és megkérdezte: "Tart még?" Mármint hogy szerelmes-e még őbelé Csabika, reménytelenül és levakarhatatlanul.
Csabika mélyértelműen hümmentett egyet kebelének mélyéről. Abban a pillanatban TUDTAM, hogy van esélyem. B. Bea nem szereti Csabikát, ő csak azt szereti, ha reménytelenül szerelmes belé a fél osztály, és ezért mindent meg is tesz. Sportot űz belőle.
De G. Peti úgy elbánt vele, hogy gyönyörűség volt nézni!!! Óóóóó, micsoda szívás! Miért utálom B. Beát? Irigylem tán? Nem igazán. Most jut eszembe, hogy a nyolcadikos technikatanárunk egyszer panaszkodott, hogy szánalmas hülye gyereknek érzi magát Bea mellett. Sejtem, mire gondolt. Bea gyámolítóan viszonyul az emberekhez, mintha mindenki szegény kis elveszett lenne, és van ebben egy jó adag lesajnálás is embertársai iránt.
Egy szó, mint száz, nyolcadikban Csabika egyedül ült a buszban, egyszerre két helyen terpeszkedett el a cumójával, és magányosnak és elgondolkodónak látszott. Sajnáltam. Ugyanakkor viszont, mikor belépett a buszba közibénk, így szólt: "Hódolóim, köszöntsetek. Megjött az úr."
Ezen nagyon és feltűnően vihogtam, hogy jól lássa, mennyire bírom a humorát. Sőt vettem a bátorságot és odakéredzkettem mellé. Ő viszont nemet mondott. Udvariasan és mosolyogva, de nem, egyedül akart ülni, és ebből nem engedett. Az a kifejezés jutott eszembe róla, hogy "territoriális".
Na, gondoltam, ezen még változtatni fogsz, garantálom.
Este a tábortűznél csendes dráma zajlott. Bea, a G. Peti miatt érzett szíve bújában Szabival mászkált karonfogva, kár, hogy G. Peti nem láthatta ezt, mivel a cébe járt. De jó feltűnően csinálta, hátha elmondja majd valaki ezt Petinek.
Csabika pedig a Bea miatt érzett fájdalmában egyedül gubbasztott a szűnyogos estében, és egy bottal piszkálta a tábortüzet. Olyan feltűnően magába volt zuhanva, hogy maga az oszi ment oda hozzá, és érdeklődött, hogy mi bántja. Csabika csak szomorúan annyit mondott, hogy "Hm". Úgy látom, szokása ez neki. NAGYON TETSZIK EZ A HÜMMENTÉSE!!!
Közben, hogy a dolgok tovább bonyolódjanak, szegény Várkonyi meg belém volt zúgva (BELÉM, ez nem normális!!!!), és ő meg miattam lógatta az orrát, meg titokban lesett engem egész idő alatt. Már-már ráfanyalodtam, de nem, azért mindennek van határa. Várkonyi akkoriban egy fejjel alacsonyabb volt nálam és fele olyan vastag. Azonkívül hülye és ultrastréber is. Biztos, hogy miniszterelnök lesz belőle.
Mindenesetre szegény Várkonyi ott állt lesben éccaka a vécé mellett, hogy hátha lejövök és vethet rám egy pillantást (rám, ez nem volt normális!!!!), mert a fiúk lent aludtak, a lányok meg fent (elvileg), és az oszi állt őrt a lépcsőnél, hogy ne áramoljanak a népek össze-vissza. Viszont a vécé lent volt, és lementem, és ott állt Várkonyi a sötét árnyékban, és nézett. Hirtelen úgy megijedtem és olyan dühös lettem, hogy elkezdtem rá ordibálni meg gúnyolni őtet, amit azonnal meg is bántam, és az oszi akkor Várkonyit bezavarta a szobájába.
Másnap Csabika sziporkázott. Annyi jó mondása volt a buszon, ahogy az kanyargott a hegyi szerpentinen, hogy nem győztem jegyzetelni. Ült a dupla ülésén (inkább trónolt), és mondta a magáét. Én röhögőgörcsöt kaptam, spontán, és az út végére VÉGLEG beleestem (asszem). Az út legvégén pedig Birtával hallgattak valami nagyon malacot a fülhallgatójukon, és elképedve röhögtek meg jelentőségteljesen néztek egymásra. Babits írt valami hóttparázna dolgot. Bele szerettem volna hallgatni, de nem adta, úgy éreztem, kíméletből, mert nem való ez lányoknak.
Na szóval mindjárt iskola, végre-valahára, megszűnik a meleg, jön az eső, végre farmert hordhatok, Bridget a barátnőm, terveim vannak és szép az élet!
