Ági, Anna, Dóra

Nagyon meg vagyok zavarodva.

Na de kezdjük az elején. Több hétig, decemberig (a téli szünetig) folytattam Csabika ostromlását. Mindent bevetettem, ami a repertoáromban volt, játékosan próbáltam húzni az agyát, sőt még hízelegni sem átalltam... megszállt valami hiperaktivitás, és minden erőmet a célra koncentráltam. Éjjel-nappal Ő járt a fejemben. Ő sok hétig barátságos érdeklődéssel nézett rám, mint valami aranyos háziállatra... aztán megelégeltem a dolgot, és a téli szünet előtti napra egészen határozott tervet tűztem ki.

Az Ági naplójában fedeztem fel egy nagyon ígéretes cselekedetet, amelyet ő cselekedett meg a szerelmével. Az ő módszerét kipróbáltam Csabikán. Csak én nem a sötétség leple alatt a vetítős teremben, hanem natúr, oroszórán, amikor mindenki körmölt valamit, és a tanár a sportújságot olvasta.

Először is hátrafordultam Báróhoz, és azt suttogtam neki: "Tudsz titkot tartani?" Mit mondhatott volna erre mást, mint: "tudok". "Akkor jó" - suttogtam vissza szigorúan és fenyegetően, és utána belevágtam a műveletbe. Kipécéztem tehát azt a percet, amikor minden fej a papirosok fölé volt hajolva, és odahajoltam Csabikához, és megpusziltam a kedves pofácskáját.

Hömm, a hatás elsöprő volt, a Gyerek mélybordó színű lett, köpni - nyelni nem tudott, csak vigyorogott rám, mint rothadt alma az ablakban, egész álló nap..

Nos, és ez a legokosabb példány a fiúk közül, és ennek is teljesen elment a józan esze, még az én (az ééééén, bah!) fondorlataimtól is. Azt hiszem, ezzel a húzással most már az ujjam körül fogom tekergetni a srácot, és nyeregben érezhetem magam!!!

Utána viszont kitört a téli szünet, és hatalmas gap keletkezett az események folyásában, de már visszatértünk az iskolába senyvedni... Ő szemlátomást teljesen odáig van értem, állandóan vigyorog és vörös a füle, és hétfőn azzal kezdte, hogy adott nekem egy kis pici télapót... amit ki is állítottam egész nap a padra, aztán másnap én adtam neki egy szív alakú radírt, amit aztán ő állított ki a padjára, ma is ott volt előtte,

Csak azt nem értem, hogy miért rándult görcsbe a gyomrom, amikor megláttam a télapóját, hirtelen majdnem lehánytam az egészet, Őt is, az ajándékát is, és úgy éreztem, hazamegyek és tényleg felakasztom magam. Az az undor, ami a fejem búbjától a lábujjamig végighullámzott rajtam... Nemcsak undor, gyűlölet is (Őiránta!!), és egy olyan átható érzet, hogy én ettől a gyerektől már soha a büdös életben nem fogok tudni megszabadulni, mintha egy nyálkás polipot szabadítottam volna magamra, aki ezentúl ott fog slattyogni, cuppogni utánam...

Majdnem kidobtam a taccsot, amikor ránéztem a vörös hajára, az elálló füleire, az íróeszközeire és az írására... MI ÜTÖTT BELÉM??

Az volt az érzésem, hogy meneküljek, míg nem késő, mert itt valami iszonyat fog létrejönni, ami elcseszi az életemet tövestül. Megszelídítettem a Gyereket, mint a kis herceg a rókát, és ezentúl felelősséggel tartozok érte örökkön-örökké.