Ma előálltam a farbával, hogy nekem ez meg ez KELL. Kétféle egyenruha, és cuccok, amiket fel lehet venni emberek között. Anna is előállt ugyanezzel, hogy mégse járhatunk rongyokban az iskolában, ami egy kulturális hely. Illemhely. Anya rögtön rávágta, hogy nincs rá pénz, én meg úgy éreztem, rögtön üvölteni kezdek és kaparom a falat.
"Dolgoztatok volna nyáron" - mondta anya mogorván.
"De mit? De mit? Hol látsz te a környéken diákmunkát?"
"Aki keres, az talál."
"Akkor te miért vagy szociális segélyen?"
Erre nem volt válasz.
"Mennyibe kerül a ruha?" - kérdezte anya.
"Fejenként minimum ötezer forint. De inkább több."
"Mikor van ruhaosztás a templomban?"
"Mit tudom én. De ott nem osztanak egyenruhát. Mindenképpen meg kell venni."
Erre anya kihúzott a sublótból egy-egy ötezrest, és nekünk adta.
- Kösz. - mondtam - ezek után úgyse eszek egy hónapig, hogy megspóroljam az árát.
Aztán kedvem lett volna bevágni az ajtót magam után, de nem úgy vagyok nevelve. Már bocsánat, hogy a világon vagyok, tudom, hogy nem kellett volna megszületnem és csak a kenyeret pusztítom, de most mit csináljak. Minek vállaltak be nyolc gyereket.
