Ma délután bement az egész család a városba, mert Mariék énekkarának volt díszhangversenye az Ezüst Bárányban. Ady Endre Általános Iskola Énekkara, vezényel: Farkas Elvira. Ez is ritkán esik meg, hogy kulturálódunk. Előtte apa: "Akkor most kicsípem magam, mint szagos Pista Krisztus neve napján." Egész úton befele a városba ezen röhögcséltünk.
Aztán leültünk a díszteremben, majdnem egy egész sort megtöltöttünk. Anyának eléggé vodkaszaga volt, reméltem, más nem érzi. Én vittem a töreszkönyvet, hogy majd a "pad alatt" tanulok, de nem bírtam, ugyanis rázendítettek, hogy
Ó, havas erdő néééémasága, szééél se járja, oly igen áááárva...
Borsózott tőle a hátam. Asszem, Kocsár Miklós írta, Nagy László versére.
Meg még volt egy nagyon gyönyörű, különleges dal, Britten: A Ceremony of Carolsból az egyik tétel. Asszem, a Deo Gracias.
Egész idő alatt ráadásul hátrafele forgolódtam, meg össze-vissza nézegettem, hogy hátha Havas András is megjelenik a hangversenyen, mert sose lehet tudni... Bár miért is jelenne meg, biztos van jobb dolga. De hátha mégis... Ki tudhassa, hol kóvályog éppen ezen a mai napon. Ki tudhassa, hol van, amikor épp nem iskolában van.
Most már itthon vagyunk, és Anna elkezdett hallgatni valami karácsonyi albumot, mondván, hogy "karácsonyi hangulatba gyött" a Brittentől. Erre tessék: "Havas az út, havas a tér..." - énekli egy bársonyos hang. - "Havas az ég, a messziség, gyönyörű látomás..." Tényleg ezt énekli!!!
Tényleg úgy is van, ahogy mondja, mert... mert... m... mindjárt hétfő, és be vagyok téve az örömtől. Nagyon-nagyon illenek ide a karácsonyi dalok! Be kéne fújni műhóval az ablakpárkányokat, és feldíszíteni mindent csillagokkal meg üveggömbökkel. Kristályos, szikrázó mindenféle illene ide. Nem az a nyálkás, felhős izé, ami valójában van. De szerencsére már nincs olyan érzésem, hogy ha gyújtanék egy gyufát, egész Magyarország leégne, mivel esett pár csepp eső.
Még mindig nem jött a meteor, hogy megsemmisítse a Földgolyót. Holnap, ha Isten is megsegít, találkozni fogok Havas Andrással!
