"Az én uram csak a vizet issza,
Nem sírom a lányságomat vissza."
Egész nap ez a versike járt a fejemben.
Ma Őkelme óvatosan érdeklődött, hogy jövök-e az ismerkedési estre, és ha igen, mikor. Mondtam, hogy kb. délután 4-re tervezzük Katival. Azt mondta, ő is kábé akkor jön.
(Hhhehhehhehheh!!! Ez az, haladunk!)
Most angolon is kivételesen együtt ültünk. Nóra felszólította az osztályt, hogy álljunk fel, és mindenki válasszon magának egy párt. (Ez is valami társalgási gyakorlat része volt.) Erre András: "Akkor, gondolom, te most Katival akarsz lenni..." Erre én, sértődötten: "Nem, képzeld, NEM Katival szeretnék lenni!" Erre ő nagyon mosolygott az orra alatt, aztán végül is együtt maradtunk.
A számtek előtti szünetben egymás mellett álltunk a folyosón. Anna éppen akkor ment fel az orrunk előtt a lépcsőn. Mutattam Andrásnak, hogy "Ő a nővérem." Ő figyelmesen és hosszan nézte Annát, amíg az el nem tűnt a lépcsőfordulóban. Olyan sokáig nézte, hogy tiszta féltékeny lettem. Aztán hozzám fordult: "Nagyon hasonlít. A tartása meg a járása is."
Aztán Ő azt mondta, hogy az ásokkal lesz focimeccsük ma délután, itt, az iskola udvarán. "Engem a kapuba szoktak állíani, mert úgyse fér be mellettem a labda."
Erre persze ott ültem sötétedésig az udvaron, és néztem őket. A másik kapuban, nini, Istvánnfy volt, akiről pont tegnap beszéltünk. Szerettem volna hangosan szurkolni az osztályomnak, meg persze főleg Neki, de csak izgatottan fészkelődtem a helyemen. Közben tisztára olyan érzésem volt, hogy mindketten a személyes szabadságunk utolsó (másod)perceit éljük, és még most kell kitombolni magunkat.
A meccs végén nagyon vártam volna, hogy odajön hozzám, de nem jött, csak távolról intett... hm, lehet, hogy nem akart a többi fiú előtt nyíltan idejönni? Mondjuk biztos nagy huhogás meg gúnyolódás lett volna belőle.
Most, estére már nagyon ideges vagyok. Az iskola udvarán, ahogy sötétedett, egyre jobban úgy éreztem , hogy rámborul egy búra. Mint valami rémült egérre, aki össze-vissza rohangászik, de ráborítják a lavórt és csapdába ejtik. Nos, ez lesz holnap (ha minden igaz). Komolyan, megint olyan érzésem van, hogy holnap nem megyek sehova, beteget jelentek... áááááá, megfulladok, már megint kihagyásokkal dobog a szívem...
Mindegy, jöjjön, aminek jönnie kell, hulljon a fejemre a bárd.
***
Most viszont már a Séd Kati idegeire megyek, mert ha vele vagyok, már folyton csak Andrásról tudok neki beszélni. Megbeszéltük, hogy holnap tőle indulunk az iskolai buliba, és utána nála is alszok. Meg majd ő ad nekem néhány tetszetősebb rongyot, mert nekem semmi nincs, amit felvehetnék.
Katiról: végső soron nagyon jó fej, hűséges lány, megbízható, tapintatos. Ha holnapra három fejet növesztenék, akkor is csak udvariasan mosolyogna. Így, hogy más barát is kilátásban van, mindjárt enyhültebben tekintek rá. Csak ne lenne szegény olyan baromi unalmas!!!
