Az iskolában megreformáltuk a viselkedésünket, és tartjuk magunkat a házi szabályzatunkhoz. Aki nem ismer bennünket, azt hihetné, hogy még csak nem is vagyunk még csak barátok sem. Összeszedett, komoly ábrázattal létezünk és buzgón figyelünk órákon. Én visszatértem szünetekben Séd Katihoz, Ő meg - szörnyűség - Rácz Judittal nevetgélt meg dumált nagyszünetben, jó hosszan... Röhögcséltek meg dumáltak. Valami rómaikat emlegettek, hallottam, hogy "Mit kaptunk mi a rómaiaktól?" "Csak a vízvezetéket..." Valami bennfentes poén lehet ez.

Erre viszont belémköltözött a féltékenység. Nehogymá... R. Juditra mindig is gyanakodtam, mert túl okos lány, az a fajta, aki BIZTOS, hogy lenyűgözi Andrást, ha túl sokat dumálnak. Jó humora van meg művelt meg ilyesmi. Jó, nem túl szép, de én is randa vagyok, oszt mégis belém tudott szeretni.

Nagyon rossz volt, ilyet még nem is éreztem soha. R.J.-tal olyan könnyedén tudnak humorizálni... ahogy velem nem szokott, mert velem inkább elfogódott és komoly.

Tanítás után megint felmentem Hozzá, de nagyon szarul voltam. Ahogy felmásztunk a lépcsőn és Ő kilihegte magát, bent rögtön bevezetett a szobájába, ránkcsukta az ajtót és megölelt mohón.

De én kibontakoztam. Hogy mit csinált ott nagyszünetben Judittal. Hogy mennyire és hogyan barátok ők.
- Judittal? Olyan haverfélék vagyunk - mondta Ő, és megint meg akart ölelni és magához szorítani, de én kérdezgettem gyanakodva, hogy mit jelent az, hogy "haverok". Ő csak pislogott rám, aztán csak nevetett:
- Drágám! Te féltékeny vagy?!?

Úgy nevetett meg csodálkozott, mintha ez valami hihetetlen dolog lenne. Hogy őrá valaki féltékeny lehet. Aztán nagyon erősen megölelt, és össze-vissza csókolt, a szememet, a hajamat, a számat, és végül ledőltünk az ágyra. Most már teljesen bevadultunk mind a ketten. Ahogy szomjasan és lázasan és nyálasan és csókoltuk egymást, ő egyszer csak furán kezdte szedni a levegőt, aztán megremegett, felnyögött... aztán hosszan feküdtünk egymás mellett, és Ő azt suttogta: "Köszönöm".

***

Most kivételesen nem akartam, hogy hazakísérjen, mert az események hatására fel voltam dúlva és egyedül akartam lenni. Lecsillapodni valahogy és gondolkozni.

Az arca közben...! Nem volt magánál.
Megpusztulok érte. Fekete homály száll az elmémre, ha Őrá gondolok. Remeg a lábam. Mikor hazaértem, azt hittem, mindenki látja rajtam, hogy mi van, hogy őrület ég a szememben (iránta). Megnéztem magam a fürdőszobai tükörben. Olyan voltam, mint egy  karikás szemű zombi.