Ma ismét szenvedés a kapualjuk előtt. Istenem, fel fogok őrlődni... Aztán végül leültünk nem messze egy padra, jobb híján, és ott töltöttük az időt, a zeneórája előtt. Fáj a térgye. Jaj, remélem, nincs valami súlyosabb baja. Eddig nem fájt? "Eddig is fájt - mondta Ő -, csak titkoltam".

Azaz most, hogy már megkaparintott és biztonságban tud, mer végre szenvedni egy kicsit. Miket állhatott ki, amíg kísérgetett régebben a városban, egyetlen zokszó nélkül...! Fájnak az ízületei és éhezik is. Kívülről meg úgy néz ki, mint akivel minden rendben van. Mártír.

Ahogy ott üldögéltünk egymásba bújva, F. Rita a céből ellejtett előttünk ötcentis miniszoknyában és tízcentis magassarkúban. Pimaszul és fölényesen vigyorgott ránk.
"Ki ez a nő?" - kérdezte András mogorván.
"Egy cés."
"A barátnőd?" - érdeklődött.
"Hát... olyasmiszerű. Inkább ő akarná."
"Ezzel a csajjal te ne barátkozz!" - mondta András szigorúan. "A gyomrom is ökölbe szorul, ha meglátom."
"Pedig jó a lába" - mondtam provokatíve.
"Nem érdekel a lába. Nézd meg a fejét."
"Mit nézzek rajta?"
Ő erre mormogott valamit az orra alatt, valami kivehetetlent. Egyébként azt hiszem, az ellenszenv kölcsönös a Rita részéről is. Nekem semmi bajom Ritával, sőt érdekes csajnak tartom, de ha András nem akarja, akkor természetesen nem fogok vele barátkozni.

"És Séd Katival barátkozhatok?"  - kérdeztem.
"Ővele igen. Ő rendes lány."
"És Paulával?"
"Vele is."

Milyen fura! Régen Anna viselkedett velem így az óvodában, most meg a férjem... :DD Úgy látszik, nekem már csak ez a sorsom, megszabják kívülről az ilyesmit... Hm. Megint csak olyan jó, hogy annyira félt engem, hogy nehogy rossz társaságba keveredjek... llletve magát félti, hogy nehogy valahogy elszakadjak tőle... megható és megtisztelő. Szerintem amúgy Rita nem veszélyes, de tiszteletben tartom az András akaratát.