Most visszamenőleg írok naplót, mert az elmúlt 3 napban olyan elgyalázott állapotban voltam, hogy alig bírtam felkelni.
Teháááát azzal kezdődött, hogy szerdán franciaórán már alig bírtam a fenekemen ülni, úgy rázott a hideg, és állítólag kék volt a szám. Lilás-szederjeskék. Kaszáné leszállt a trónusáról órán és közelebbről meginszpetkált, aztán hazaküldött. András azonnal ugrott, hogy ő elkísér.
De csak az Ő lakásukig jutottunk, mert elkezdtem bőgni az utcán, olyan rosszul voltam. Azt a pár métert zokogva tettem meg. Felmásztunk az Ő lakásukba, ott én leheveredtem az ágyára, Ő meg körömrágva, kétségbeesetten totyogott körülöttem, hogy most micsinájjon. Végül felhívta az apját. Akinek egész közel van az irodája, úgyhogy hazaugrott, és akkor már ketten tanácstalankodtak.
Végül az apja előbányászott az emlékezetéből egy orvost, aki az ő cimborája, és hátha hajlandó kijönni. Ki is jött, meg is vizsgált. Éreztem, ahogy lehúzza rólam a pólót és meghallgatja a szívem azzal a nyeles izével, ami a orvosok nyakában szokott lógni a filmekben, és láttam, ahogy az András apja gyorsan elfordul diszkrécióból kifolyólag, de olyan rosszul voltam, hogy nem érdekelt az egész, felőlem meg is nyúzhatott volna a doki bácsi.
Az orvos felírt egy csomó gyógyszert meg hűtőfürdőt, és azt mondta, ha feljebb megy a lázam, kórházba kell vinni. A lázam amúgy 40,2 fok volt. Ezután, asszem, az Ő apja meg az orvos elment, András meg elrohant kiváltani a gyógyszereket. és könyörgött, hogy addig meg ne haljak valahogy.
Aztán meg hűtőfürdöt csinált, ami abból áll, hogy langyosas vízbe fokozatosan egyre hidegebbet kell ereszteni. Ebbe beleültem és ott ücsörögtem, míg dideregni nem kezdtem, ezután pedig visszamásztam az Ő ágyába. Őneki is vacogott a szája széle, ahogy nézett engem, úgy meg volt rémülve, hogy elköltözök az élők sorából.
Aztán nemtom, mi történt, mert csak este tértem magamhoz arra, hogy kupaktanács van náluk, és az anyja azt mondta, hogy engem be kéne vinni egy másik szobába aludni éjszakára. Nyöszörögtem Andrásnak (félig öntudatlan állapotban), hogy vele akarok maradni. Erre András így szólt a szüleihez, emelt hangon: "Halljátok, velem akar maradni!"
- No de kisfiam...
- Nem hallottátok?! Itt akar maradni és itt is marad!!! - üvöltötte András hisztérikusan, és beékelődött a két ajtófélfa közé, érzékeltetvén, hogy az ő szobájából senki sekisebe, és csak az ő testén kereszül. Olyan félelmetesen rikácsolt (és viselkedett), hogy nem mertek többet bolygatni, és így Nála maradtam éjszakára.
Egy matracra költöztettek át az Ő ágya meg a szekrénye közé. "Rá fogsz lépni a sötétben" - aggódott az anyja, és kb. ez volt az utolsó mondat, amit aznap hallottam, mert ájulásszerű álomba zuhantam.
