1) Őróla
Életemben ilyen rémültnek nem láttam, mint amikor látta, hogy rosszul vagyok. Hisztériás rohamot kapott, és könyörgött, hogy ne haljak meg, mert akkor neki vége. "Ha meghalsz, nekem annyi, kiugrok az ablakon!" Végig úgy őrzött, mint Cerberus a nemtommit, alig vette le rólam a szemét. Úgy láttam, a szülei is tiszteletben tartották az őrületét, és talán Anikó néni is azért volt velem olyan kedves, hogy még véletlenül se hergelje feljebb a fiacskáját. Már-már el tudom Andrásról képzelni, hogy kiszámíthatatlanná válik (vagy beszámíthatatlanná). Nem szeretnék az ellensége lenni, az biztos... Még jó, hogy a barátja vagyok (és ez még enyhe kifejezés!)

2) Anikó néni
Nekem krónikus anyahiányom van. Szerintem én egy kicsit az anyjába is szerelmes vagyok, mert egy olyan anya, aki Őrá hasonlít. Lázálmaimban az anyja ölében voltam mint gyerek, amikor éppen nem a porszívókkal hadakoztam. De szerintem a saját anyám kebelére is sírva borulnék oda, ha kedvességre meg figyelemre méltatna.

3) Az apák
Valahogy sokkal kezelhetőbbek, mint az anyák, az a tapasztalatom (meg az érzésem). Több humoruk van, vagy nagyvonalúbbak úgy alapjáraton, vagy mi lehet? Úgy láttam, a két após rögtön rokonszenvezett egymással.

4) Én egy idegen lakásban
Hát ez az. Képtelen vagyok feloldódni idegen helyen, még ha félholt is vagyok a láztól, akkor sem érzem magam komfortosan. Úgy éreztem magam, ha elhagytam az Ő szobáját, mint egy betörő, aki a legkisebb zajra összerezzen, mert tilosban jár. Hogy én idegen hűtőbe benyűljak és bármit megegyek? Na neee... Még ha szabad is, akkor is rablásnak érzem. Szerencsére nem volt étvágyam, míg ott voltam. Még vécére is bűntudattal mentem ki, a fürdésről nem is beszélve (pazarlom a vizüket).