Ági, Anna, Dóra

A pénteki napot két fejezetben írom, mert hosszú volt... :))

Amikor András és Demény felálltak, hogy visszaviszik a tálcát, rémülten pattantam fel. Az ijedség, hogy nem láthatom egész hétvégén, odasodort mellé, és mintegy véletlenül együtt mentünk ki az utcára. Ott pedig megálltunk egymással szemben, és csak mosolyogtunk, mint a hülyék. Csak a gyönyörű szemét láttam az egész világból.

Aztán azt mondta:

- Voltaképpen... ide készültem, az Edájba...
És várakozóan tekintett rám.
- Illetve... a kirakatához - tette hozzá.

Az Edáj amúgy az Ady könyvesbolt népies neve.

- Cs...csak a kirakatához? - érdeklődtem reszketegen.
- Igen - sóhajtott - addig jó, amíg nem megyek be.
- Miért? - kérdeztem bambán.
- Mert marha drága. Inkább antikváriumba járok.

Ácsorogtunk, vigyorogtunk.

- Én is megnézem a kirakatát - mondtam én hirtelen elhatározással.
- Jó! Gyerünk!
És sarkon fordultunk.

Az Edáj amúgy pár lépés járóföldre van a kajáldától, de úgy mentünk odáig, mint a csiga, mint aki húzza az időt... legalábbis remélem... aztán megálltunk a kirakatnál, amit már ezerszer megnéztem és kívülről fújok, és néztük. Én nem láttam semmit, olyan zavarban voltam, a lábam tiszta merev volt. Ő nagy komolyan tanulmányozta a kínálatot, és úgy éreztem, egy örökkévalóságig ott ácsorgunk.

Aztán megkérdezte:
- Te melyiket vennéd meg, ha megtehetnéd?
- Ó, én... - leheltem - ott, azt a biológiai albumot!
- Hm... - bólintott - impozáns. Érdekel a biológia?
- Igen, AZ érdekel, úgy is mondhatjuk.
- Nahát - csodálkozott.

Hallgattunk, ácsorogtunk, tanulmányoztuk a kirakatot. A csend kezdett kínossá válni. Akkor megkérdeztem:
- Te amúgy hol lax?
- Én? Itt. - mutatott fel a szomszéd házra. - A harmadikon.
- Jééé - mondtam - ilyen közel?
- Igen. Két percre az iskolától. De sajnos a szobám az udvarra néz.
- Miért sajnos?
- Mert nem látom, ha valami érdekes történik a főutcán... Bár nem szokott történni...
- De ha mégis történne - nevettem reszketegen.

Bólintott.

- És te? Közel laksz? - érdeklődőtt.
- Én vidéki vagyok, bejárós.
- Tényleg? Ezt se gondoltam volna.
- Igen, Busszal járok be.
- A buszpályaudvarról? - kérdezte értelmesen.
- Igen.
- Hanyas kocsiállásból indul?
- Nyolcas, miért?
- Hát... - nyögte - jó tudni az ilyesmit...
- Ki tudja, mikor veheti az ember hasznát - nevettem reszketegen.

Ácsorogtunk, mosolyogtunk.
- Hát - mondtam - akkor most haza kell mennem... Hétfőn találkozunk!
- Oké, szia!
- Szia, jó hétvégét!

Elváltak hát útjaink, és olyan ködös volt az agyam, hogy, pár lépés után nekimentem a díszpadnak. Ijedten fordultam hátra, hogy látta-e, de ő széles jókedvében éppen behajította a táskáját a kapualjukba!

Mostanra már annyit nevettem meg vigyorogtam, hogy estére görcsöt kapott a szám! Megtört a jég, megtört a jég, megtört a jéééééég!!!! Szóltunk egymáshoz!!!!  Ma nem fogok tudni aludni örömömben, de sebaj!!!