Most... most mi van???
Most miért...? Most minek...? Megbántottam valamivel? Vagy csak úgy egyszerűen megunt? Megutált? Mit csináltam rosszul???
Egész nap tiszta hülye volt. Mogorván, begubózva ült mellettem, nem is szólt hozzám. Matek után pedig fogta magát és átült Demény mellé, se szó, se beszéd! Egész nap őmellette ült. Mert az ülésrend, amit valaha az ofő hirdetett, már csak matekon meg az ő óráin van szigorúan véve, más órákon liberálisok a többi tanarak.
Megsemmisülten ücsörögtem a helyemen egész nap.
A nagyszünetet a táblánál töltötte, amőbázott Deménnyel. Egész nap egyszer sem fordult hátra felém egész nap!!!!
Kész. Mintha elvágták volna. Vége mindennek.
Úristen, ez nem lehet igaz!!! De hát azt hittem, hogy... hogy... szeretjük egymást...
Az nem lehet, hogy csak úgy otthagy, mint eb a szaharát... De mégiscsak lehet, mert hát azt tette...!
Ááá, ha belegondolok, nagyon is logikus a dolog. Ez az én formám. Egy régebbi postban írtam, hogy "ennek csak rossz vége lehet, sok gyötrelemmel", és íme, itt van.
Felakasztom magam a körtefára. Isten bizony. Semmi értelme tovább tengetni az életemet ezen a világon.
És, ugye, mert a baj nem jár egyedül, Náci nagyon beteg. Nem egyszerűen taknyos, hanem, mint kiderült, macskanáthája van. Vali elvitte a kicsikkel állatorvoshoz, és ott a doki bácsi belemarkolt a Náci bőrébe, és undorral mondta, hogy teljesen ki van száradva, infúzió kellene neki, de az se sokat segítene már rajta, és miért nem vittük előbb orvoshoz. Hogy legegyszerűbb lenne elaltatni. De az altatás önmagában egy csomó pénzbe került volna, és az meg nincs.
Úgyhogy Náci most itt haldoklik a szobában egy dobozban.
And-rááás! Drágám!!! Mi a baj? Én rontottam el valamit?
