Most komolyan. Nem tudom magam túltenni a dolgon. Tegnap egész nap elfelejtettem enni egyébként.

Keresgélek az emlékezetemben, hogy mit csináltam rosszul. Vagy az őszi szünet alatt talált egy másik lányt?

Látszik, hogy tartósan elköltözött mellőlem, és teljesen el van idegenedve. Rám se néz. A többiekkel viszonylagosan jól megvan (olyan értelemben, hogy szól hozzájuk).

Ez így azért nem megyen, mert úgy érzem, kettéfűrészeltek, és így nem tudok tovább élni. Semmi értelme. Elvérzek. Jobb lett volna, ha soha nem is ismerem meg Őt, mint hogy nélküle kelljen vegetálni tovább.

De ez azért már művészet, amit csinál, hogy egész nap rám se néz, még véletlenül sem. Annyira nem, hogy már ez kezd önmagában gyanús lenni. Lehet, hogy mégiscsak megbántottam valamivel, csak nem tudok róla? Elölről átnézem az egész blogomat, hogy nem követtem-e el valami szörnyűséget tudat alatt.

Tanítás után beültem Katival meg a césekkel a kajáldába. András is ott volt, egy másik asztalnál, srévizavé ült, mogorván kanalazott, de azért ide-idepillantott párszor. Kb. 5-ször.

Közben az egyik cés lány, bizonyos Fellegi Rita, ott harsánykodott és lobogatott egy papírlapot, hogy ő írt egy novellát, "A lány" címmel. És hogy eddig mindenki azt mondta rá, milyen jó. Elkértem, átfutottam, és zordan közöltem:

- Rossz.

Rosszkedvemben is voltam, meg tényleg rossz volt. Közhelyes, lapos.
Rita nagyon fellelkesült (!), és attól kezdve nem tudtam lerázni magamról. Hogy miért gondolom, hogy rossz. Nem sértődött meg, tényleg érdekelte. Kénytelen voltam megfogalmazni magamnak (meg neki), hogy mi a baj az irományával, mert addig nem szállt le rólam. Tettünk pár kört az iskola körül délután. Többször összetalálkoztunk Annával és Dórával, akik szintén nagy beszélgetésbe merülve kóvályogtak. Anna jól megnézte Ritát, hogy hát ez meg miféle szerzet. Tényleg érdekes egy alak. Miniszoknyát hord meg óriási fülbevalókat. MIndent megtesz, hogy feltűnő legyen. Én ellenkezőleg,  mindent megteszek, hogy NE legyek feltűnő. Ezen Rita nagyon csodálkozott. Azt mondta, ő nem bírná elviselni, ha nem tűnne ki a tömegből és nem foglalkoznának vele az emberek.

Megkérdezte, milyen karriert akarok majd építeni, erre én: legszívesebben háziasszony lennék és kiszolgálnám a férjemet. Erre ő úgy nézett rám, mintha bolond lennék. Pedig szerintem nincs is annál szebb dolog, mint ha az ember alátámasztja a férjét.

Vagy két órát mászkáltunk Ritával fel-alá a főutcán, de aztán megint haza kellett menni és magamba zuhantam.

Ma megint elfelejtettem enni. A kajáldában csak asszisztáltam a többiek mellett.

És még van egy furcsa dolog. Nyomon követem ezt a Farkas Gábor zongoraművészt a neten, aki Andrásra hasonlít. Most nyert el valami kurva nagy díjat. Nagyon féltékeny vagyok rá, a dicsőségére, mintha az András szépsége kisugározna őrá is, és őbelé is szerelmes lennék.

Ez a Farkas Gábor cigány. Vajon ha András cigány lenne, tudnám szeretni? Ajjaj, sőt még hogy...!