Iskola után a kajajegy kárba veszett :)), ugyanis elmentünk KETTESBEN sétálni az óvodámhoz a liget felé. Ez egy hosszú út észak fele, de nem akartam buszra szállni (nem volt pénzem buszjegyre, de ezt szégyelltem mondani), Ő meg hűségesen, szuszogva baktatott mellettem a szokásos két-három méter távolságra.

Az óvoda felé azért mentünk, mert nosztalgiázni akartam, fel akartam állni a kerítésre és bedugni vágyakozva az ormányom a mesebeli kertbe, ahol életem legboldogabb éveit töltöttem. Ebben az élményben részesíteni akartam Andrásomat is.

Odafele áradoztam neki a komor szálfenyvesről, ami ott nőtt az udvarban és kétágú tűlevelekből képezett avart a homokozóban meg mindenhol, az elvarázsolt kastély jellegű épületről, az ebédlőbe lefele vezető csigalépcsőről és persze Weszprémyről, örök és egyetlen igazi barátnőmről, aki Afrikából pottyant közénk középső csoportban. Ő komolyan, figyelmesen, együttérzően és okosan hallgatott, és baktatott a jobbomon, majd komolyan, figyelmesen stb. odaállt mellém a kerítéshez, és ő is belesett...

Pfff, hát komolyan... az a fenyves, amire emlékeztem kicsi koromból, három szál görbe feketefenyőből áll. Az egész udvar pedig alig pár méter széles az épület körül.

András egyébként mintha féltékeny lett volna az emlékeimre! Igyekezett elég hamar elterelni a szót. Én meg nem is tudtam magamról, mennyit tudok locsogni (megfelelő hallgatóságnak.)

Visszafele pedig történt egy érdekes párbeszéd köztünk. Azóta is azon morfondírozok, hogy ez vajon azt jelentette-e, amit szeretnék, hogy jelentsen?

Valami kapcsán megint tett magára valami önironikusan degradáló megjegyzést. Erre azt mondtam neki:
- Egyébiránt nekem is van egy ilyen rögeszmém magamról. Nekem az, hogy láthatatlan vagyok.
- Micsoda? - mordult.
- Hát az, hogy... senkinek se vagyok fontos, senkinek se számítok, mindenki átnéz rajtam.
- Ezt mégis honnan veszed?
- Hát... talán az, hogy sok testvér közt vagyok a középső... sose voltam fontos senkinek, mintha üvegből lennék...
- Hát ez nem semmi - meredt rám - ez még az egyes körön is kívül esett!
- Tessék..?
- Ez a célbalövésnél van. Amikor még a céltáblát se találja el valaki.
- Mért, KINEK VAGYOK FONTOS SZERINTED??? - kérdeztem én siránkozva.

Erre nem szólt semmit, csak mogorván a földet nézte, és caplattunk egymás mellett.

Itthon meg azon tipródok, hogy vajon jól hallottam-e, és ha igen, akkor jól értettem-e, vagy már megint csak belelovallom magam valami hülyeségbe, és egyáltalán, érdemes-e reménykedni, és nem csak hülye botor álmokat kergetek stb.