Órák alatt ülünk, mint a faszent, és komolyan, buzgón figyelünk a tanulmányainkra. A tegnapiak után főleg. Úgy érezzük, a hitvány világ nem érdemes arra, hogy bármit megmutassunk neki abból, mi van köztünk. Ma egész nap szünetekben is komolyan, sőt szinte komoran közlekedtünk el egymás mellett, meg úgy is néztünk egymásra.

Őbenne egy újfajta szigorúság van. Mintha sokkal öregebb lenne tegnapról mára, mint amilyen volt. Még jobban megerősödött körülötte az a "nem tréfálok" - légkör, amit eddig is árasztott.

Még az utcán is úgy mentünk, hogy nem fogtuk meg egymás kezét. Még a lépcsőházukban sem.

De előtte közöltem vele, hogy vegyen óvszert, ha már a DM előtt járunk, én ugyan be nem teszem oda a lábam. Erre Ő meg közölte velem, hogy ő sem teszi be a lábát ilyen célból oda, mivel bárki lehet a boltban, aki felismeri őtet, meg az árucikket, amit a kezében tart.

De aztán inkább elmentünk együtt egy jó távoli boltba, ahova Ő besunnyogot, én meg úgy tettem addig, mint aki csak véletlenül ácsorog ott. Vett ilyen konyhai papírtörlőt is, a biztonság kedvéért...

Aztán fel Hozzá...

Már megint nem sokmindent éreztem. Lehet, hogy frigid vagyok?! Te jó ég...

***

Namost... a tegnapiról: lehet, hogy terhes vagyok, mivel itt tanácsolták az esemény utáni tablettát, de nem mertem elmenni orvoshoz beszerezni. "Nem szoktunk mink ilyet enni", lásd Jutka esete...

Mondom: mi van, ha terhes vagyok?
Ő: "Már gondolkoztam ezen. Annál jobb."
Mondom, elképedve: "Micsoda???"
Erre Ő közölte, hogy lehet, hogy jobb is, ha terhes maradok, mert hátha akkor korengedéllyel összeházasodhatnánk, vagy ilyesmi. Majd megnézi az apja CD-jogtárában, hogy van-e erre vonatkozó passzus.
Én (elképedve): "Drágám, de miből élnénk?"
Ő: Mittudom én. (Kesernyés röhögéssel:) Addig anyám eltartana minket.
Én: És hol laknánk?
Ő: Mittudom én. Majd kitalálnánk valamit.
Én: És a gyerekkel mi lenne?
Ő: Ja? Hogy a gyerekkel? Azt elvetetnénk...

***

Nagyon megható, hogy ennyire sürgetné az egybekelést, de azért... mégse olyan egyszerű az, hogy ő engem felcsinál, én meg elvetetem, mert elviselni azt a szarakodást a kórházban, meg a szégyent, ami vele jár, meg az apa ordítását, meg az egész hóbelevancot...

De Ő fiú, és valszeg nem tudja magát beleélni, hogy mivel jár az ilyen.

Monnyuk magát az embriót én nem tartom emberi lénynek, tehát az nem érdekelne. Még erről a gyerekügyről beszélnem kell vele, mert van valami, amit el akarok Neki mondani ezzel kapcsolatban.

Aztán hazakísért a buszig, és azt mondta, hogy "Most már nem a menyasszonyom vagy, hanem a feleségem." Meg hogy szerinte az a hülye papír nem számít semmit, amíg meg nem kapjuk, addig is már házasoknak tekinthetjük magunkat. "De jó lenne veled élni most, máris!" - sóhajtozott. "Kivonulni veled az egész világból. Mit lehetne csinálni? Nem lehet valahogy megsürgetni a dolgot?"