Majd én megtanítom Őt szeretni!

Mióta Őt ismerem, azóta számomra az egész világ sokkal szebb, a többi ember is. Mikor elkezdtem ezt a naplót, az volt a bajom, hogy engem nem szeret senki és én se szeretek senkit, de ez már akkor sem volt igaz. Igenis szerettem már akkor is pl. Annát, meg Katit, meg Évit, meg Valit, meg Marit a tesóim közül. Igaz, ők csak tesók, és az nem az igazi, de pont őmiattuk mégsem voltam teljesen elhagyatva a világban.

Most, hogy Ővele vagyok, szeretem az összes embert is, aki Hozzá tartozik, így pl. a családját mind egy szálig. Elképesztó, hogy Ő meg pont nem! Pedig milyen jó fejek a szülei, nagyon kéne nekik örülnie! Egyetlen igazi kifogást sem tudott ellenük felhozni.

Ő az én szüleimet is valahogy ellenségnek fogja fel, akik közül engem ki kell szabadítani. Pedig az én szüleim nem ellenségek, inkább közömbösek, semlegesek... Meg valahogy Ő az egész világot ellenségnek fogja fel, akik felé tüskéket kell mereszteni, véd-és dacszövetséget kötni ellene, velem. Mintha nem bízna senkiben rajtam kívül.

Na, ezt a hozzáállását fogom majd én megváltoztatni! Megmutatom majd neki, hogy igenis egy csomó emberben meg lehet bízni és sokan jóindulatúak. Meg egy csomó mindennek lehet örülni az életben. Meg hogy a barátok jó dolgok, és jó, ha vannak.