Amikor reggel megérkezek az iskolába és beülök az ablakfülkébe, az nagyon jó. Meleg, kulturált, fényes stb. hely. Otthon érzem magam. Elvégre minden reggel hat km-es vándorútról érkezek meg! Lezöttyenek a radiátor feletti ablakfülkébe és kifújom magam, megnyugszok, esetleg megszáradok (bár eső még nem volt ezidáig...) Megnyugtató a Kati látványa is minden egyes napon ott mellettem, ahogy vacakol reggelente, kipakolja a cuccait, átnézi a töreszt.
Ez a második hét vége: péntek. Még nem feleltettek senkit semmiből, hanem angolból írtunk egy felmérőt. De azért Mucsi már kiosztott pár egyest azoknak, akik nem vittek be egy 16 lapos füzetet, vagy nem csinálták meg a házit. Havas András így kapott egy órán két egyest. Rémületes kilátások... Mucsi már elmondta, hogy mihez tartsuk magunkat: feleltetés vagy dogaírás esetén egy hiba egy jegy levonást jelent.
Attól félek, hogy a rémülettől nem fogok tudni koncentrálni feleléskor, és hiába fogom tudni az anyagot, nem jut majd eszembe.
Namost... Katit halálra unom, az igaz. De nélkülözhetetlen! Vele ülök egy padban ezer éve, vele megyek hazafelé egy darabig, ő a párom tesiórán... vele sétálok szünetekben...
