Ma megdöbbentő, tragikus dolog történt. Töreszórán az osztályfőnök új ülésrendet hirdetett. "Mint a dedóban!" - lehelte Kiss Antónia mögöttünk. Miért kellett ez? Mire volt jó? Én kétségbe voltam esve. Jaj, csak hagyjanak békén, hagyjanak Séd Kati mellett ülni, nem csinálunk semmi bajt, tanulunk, mint a kisangyal... Négy évig egymás mellett ültünk felsőben, el sem tudom képzelni, hogy más mellett üljek! Az egész osztály egyébként úgy viselkedett eddig, mint a kisangyal. Néhányan a hangosabbak közül panaszkodtak, hogy ne ültesse szét őket. Mire az ofő, gúnyosan: "Konkolyt hintettem két szerető szív tiszta búzája közé..."
És ami az igazán felkavaró volt, nem más, mint Havas András mellé kerültem!!! Miért, miért, miért pont őt kellett kifognom?! Az ajtó felőli padsor negyedik padjába ültettek. Séd Katit Kovács Kálmán mellé ültették a középső padsor utolsó előtti padjába, de Kovács Kálmán legalább viszonylag jóképű, András pedig egy óriási, kövér alak. Hatalmas, dagadt, rattanatas ambar. A lehető legkétségbeejtőbb helyzet. Pontosan őmellé nem akartam.
Undorral fordultam el. Szemüveges, pattanásos, és valami sötét piszok serken a szája felett (nyilván a bajsza...) Meggyőződésem, hogy HÁJSZAGA van. Undorodok tőle. Nagy tokája van, a karja olyan vastag, hogy majd szétpattan rajta az iskolaköpeny (bocsánat, egyenruha...) Undorodok a tollaitól. A ceruzáitól. A füzeteitől. A padtól, amire ráül a hájas fenekével, a padlótól, amit illet a talpával. Alig fér be a padba. Tényleg iszonyú kövér. És pattanásos. És szemüveges. És szuszog meg fújtat.
Rá se bírtam nézni. Úgy néztem a könyvembe, miként a gólyamadár néz fenekére a tónak... Kati is kétségbeesetten integetett a távolból Kovács Kálmán mellől.
Havas A. azzal kezdte, hogy megdöntötte az asztalt, csak úgy fért be mögé, nyögött, szuszogott, ráadásul még poénkodott is, hogy "Kicsit kicsire méretezték ezeket a padokat, nemde?" Nem válaszoltam semmit, nem vettem a lapot.
Ez valami ősi dolog lehet nálam, a kövérségtől való iszony, mert emlékszem, hogy amikor háromévesen óvodába kerültem, első nap azzal kezdtem, hogy belerúgtam Menyhártba, aki dagadt volt. Sőt emlékszem, hogy ötévesen fájón sóhajtoztam, hogy olyan akarok lenni, mint Weszprémy, csont és bőr.
No mindegy. Amikor csak lehet, elülök mellőle. Remélem, néhány tanár meg fogja engedni néhány órán.
Tanítás után Katival levezető köröket jártunk az iskola körül, és jajongtunk. Főleg én, ő megértően hümgetett. Muszáj volt levezetni a feszültséget.
