Ági, Anna, Dóra

Mégiscsak kimentük Annával az erdőbe, ahol nem riogatja az embereket a látványom, meg mellékesen megnéztük, van-e téli fülőke a tuskókon. Megkérdeztem tőle, hogy ugyanvalóst nem gondolt-e valaha arra, hogy esetleg mégis van valami szellemi izé a világban. Na nem az, ami a templomban, mert abban képtelen vagyok hinni, hanem VALAMI VALAHOL, ami több, mint az anyag.

Anna tűnödött, aztán megrázta a fejét, és azt mondta, hogy ki van zárva. Itt minden csak anyag meg energia. Semmi egyéb nincs, ne is éljem bele magam. Hiszen köztudomású, hogy az élőlények evolúció útján jöttek létre, véletlen mutáció meg szelekció révén.

Mondom, ez nekem nem tetszik, mert például hogyan alakultak ki a hímnemű meg a nőnemű egyedek pont egyszerre egy mutáció révén, belegondolt már? Hopp, hirtelen egyszer csak pont egy olyan mutáció jött létre, ami az addig hímnős állatot kettészedte, és PONT egymáshoz illeszkedő és jól funkcionáló ivarszervekkel? (Khm...)

Mert, mondom, ha nem egyből hiperszuper minőségben és egyszerre jött volna létre a hím meg a nőstény, akkor óhatatlanul kipusztultak volna, és az egész zsákutcába torkollott volna, szóval furcsa ez.

Anna tűnődött, és azt mondta, hogy ő nem tudja, de manapság csak a babonás öregasszonyok meg a nagyon buta emberek nem hisznek az evolúcióban.

Mondom, én hiszek, de abba is belegondolt-e már, hogy a madarakból hogy jöttek létre az emlősök? Megint csak mutáció, és íme, az anya attól kezdve az emlőjéből táplálta a kicsinyeit? Mert ha az emlő is csak tök fokozatosan jött volna létre, akkor ADDIG MIT ETTEK a fiókák?

Ekkor viszont elvesztettük a fonalat, mert összevihogtunk, mert eszünkbe jutott egy régi eset. Amikor apámék vettek egy üveg vodkát, de víz volt benne, és másnap nagy dérrel-dúrral visszavitték. De a kocsmáros hitetlenkedett, és meggyanúsította őket, hogy ők töltötték tele vízzel utólag. Fő érve az volt: "Tegnap vették és csak ma hozták vissza? ÉS ADDIG MIT ITTAK?"

De ezek a gondolatok az evolúcióról nem maguktól ütöttek szöget a fejemben, hanem olvastam valami szórólapon.

Ma nem mozdulok ki itthonról, mert begyulladt a szemhéjam, hótt piros, és úgy nézek ki ezzel a kamillás vattával rajta, mint Jumurdzsák... hogyisne, Te engem nem fogsz így látni.

Meg különben is, tanulni kéne, úgy lógattam a lábam egész téli szünetben, mintha nem íratna az ofő nagydogát hétfőn. Hétfőn, igen, jellemző. Gonosz ember az, alapjában véve.

Ma este Ő levél útján a következő feladvánnyal terhelte meg az elmémet:

- A buszon 5 kislány utazik, mindegyikük kezében 3 kosár, minden kosárban 5 macska, minden macskának van 3 kölyke. 3 kislányt leszállít a kalauz. Hány láb van a buszon?

Sok szmájlit is tűzdelt mellé, úgyhogy rögtön gondoltam, hogy rafinált dolog lesz ez. Sok gondolkodás és számolás után kivágtam a rezet: 488.

Erre Ő a következő levélben diadalmasan lecsapott: a következőket nem vettem figyelembe:
- a szöveg nem állítja, hogy az összes macska összes kölyke ott van a buszon
- lehet féllábú ember vagy háromlábú macska is a buszon
- mi van, ha velük utazik még egy csomó más ember is?
- sok láb nem is a buszon volt, hanem csak a buszBAN
 

szövegeiből: (megpukkadok!!)

De, úgy szeretem a rányimat,
Levágatom a hajamat

Úgy szeretlek, úgy szeretlek,
vakuljak meg úgy szeretlek

Ne mozgasd a lábad szárát,
Tudom a farod járását

De lyukas cipő a lábán,
így is szép a cigánylány,
aranyláncok körös-körül a nyakán,
rézből van az, rézből van az, csórikám,
rézből van az, rézből van az, csórikám!

Eladom a bőrkabátom.
Széjjel szórom a családom.
Visszaveszem a kabátom
Összeszedem a családom

Veri már a cigányasszony a luvnyát,
Mért csábítod mindig el a más urát?
Ha mégegyszer ezt megteszed,
kihypózom a szemedet, hogy a rosseb egye meg a testedet!

Megpödröm a bajuszomat, csudára,
Gyere ide romacsaj a karomba,
Mert a rányim olyan de sukár,
Minden csávót a hideg kiráz.. (Hopp, hopp)

De ennek a lánynak a feje tetején,
Van a frizurája, de belehalok én

Ha úgy tudnál szitálni,
Mint a farod riszálni...

Jaj Istenem, az ingem,
elhagyott a feleségem, csuhajla,
jaj Istenem megverem,
megverni meg nem merem,
megverni meg nem merem a sötétbe'.

Jajj, de kutya kedvem van, te Zsiga
Ha két liter bor bennem van,
Ha még eggyel beveszek, de sej beveszek,
Jaj, csak Isten tudja, hogy leszek.

Adjatok egy kanalat,
Szíven szúrom magamat.

Visszajött a Cili néni a vásárból, csuhajja.
Tüske ment a nagyujjába, de csuhajla,
Mondta nekem, hogy piszkáljam ki, én meg bele-bele nyomtam neki, de csuhajla.
 

Gyufaszállal próbáljuk meg feltámasztani a szemhéjunkat, hogy ébren maradjunk. Valamiért a fejünkbe vettük, hogy fennmaradunk reggel 7-ig, ha addig élünk is. A nagyok el van menve itthonról bulizni, mindenki más idehaza aszalódik. Apa meg anya átment szomszédolni Pávásékhoz, és úgy látszik, ott el is aludtak, mert már jó rég nem jöttek haza.

Reggel volt egy jó: átjött Krajczár bratya, és leült dumálni a konyhában, de anya nem ért rá, és ezért ezt mondta neki:
- Maradjál még, Gáborkám, egy-két másodpercet!
Értette is a célzást és elkotródott, szerencsére.

Évi egy darabig a moonwalkot gyakorolta a Horváth Pista zenéjére. Aztán meg itt iksz lábbal vánszorognak, és nagyokat röhögnek. Hogy ez a "minorjárás", és ők a "minorok". (??)

Cinke: elbűvölően aranyos, barna mandulaszeme van, narancssárga-fekete-fehér színben pompázik, és azonnal elfogadott bennünket anyjának. Remélem, majd Lacival is jól kijönnek. Azt is olvastam, hogy a háromszínű macskák híresen barátságos, jó természetűek.

Elkezdtük tanulmányozni az országfoglalós szabályzatát, de nem jutottunk a végire, mert sokat értetlenkedett össze-vissza mindenki, úgyhogy ma nem tudtunk azzal játszani. De már látom, hogy van olyan feladat is, hogy egy játékosnak az van kijelölve, hogy irtsa a másikat. Akkor annak a másiknak nem sok esélye van, még ha elfoglalja Ausztráliát, akkor sem.

Éjfélkor mindenki ivott egy pohár pezsgőt, én még életemben nem ittam ennyit (összesen sem), és a fejembe szállt, szédültem és jókedvem kerekedett. Kiültem az ajtó elé a hideg esőbe, és zsírkrétával ráírtam nagy betűkkel a lépcsőre az Ő nevét. Ilyen józan állapotban nem cselekedtem volna. Mostantól mindenki látni fogja, kit szeretek, ahogy ki-be járkál - gondoltam elérzékenyülve.

Aztán persze kijjebb józanodtam, és el akartam tüntetni, de nem sikerült, akkor meg az egészet jól összefirkáltam, hogy ne látszódjon - hmmm... Majd apa ránkdörrent, hogy "Melyikőtök volt ez a marha?", és én rögtön mindent bevallok ijedtemben, anya meg a kezembe fog nyomni egy súrolókefét meg satöbbit.

Volt már egyszer ilyen, mikor beletöröltem a zsíros mancsomat a sárga szőnyegbe, és az egészet ki kellett pucolnom, fél délután szarakodtam vele.

1) azért nem veszek részt az osztály életében, bulikban, ilyesmi, mert tele van a hócipőm az emberek sokaságával, és legalább az iskolában legyen nyugtom, ha itthon nincs

2) kicsit visszaolvasgattam a naplómat, és úgy találom, azok az események, amik mély szégyenérzetet okoztak, legalább annyira röhötségesek is, csak felfogás kérdése.

3) Séd Katival szerintem nagyobb baj van, mint hittem, akárhogy gondolkozok rajta. Ezt majd még később alaposabban végigelemzem magamban.
 

Két nadrágja van: egy totyakos kopott farmer meg egy totyakos, kopott sötét kordbársony. A farmernek fel van hajtva az alja, de így is sokszor beleér az utca porába. Kicsit kifelé rakja a lábát menet közben (én meg egy kicsit befelé).

Göndör haja és barna szeme van. A szájával mosolyogni szokott (rám). Meg a szemével, a szemüvegével is. Ő azt mondja, én szép vagyok, de ez súlyos tévedés, csak a legnagyobb elfogultság mondathatja vele. Anna szerint lopótökfejem van, és ez igaz. (Annának meg krumplifeje.)

András a szép!!! Nem tudja magáról. Azt hiszi, csak tévedésből szerettem bele. Pedig megdöglök, olyan gyönyörű. Mindig eláll a lélegzetem, amikor meglátom. A szeme olyan, mint a csillag. Broáááf, micsoda közhely. Pedig tényleg olyan. Hosszú szempillái vannak.

Mindig enyhe szívszélhűdést kapok, amikor meglátom Őt az utcán, ahogy támasztja az oszlopot az Alexandra előtt. Áááá, ne is fogyjon le, mert azonnal 77 csaj fog ugrani rá. Most is Őmiatta koptatom a billentyűzetemet, pedig pár órája váltunk el. Máris elvonási tüneteim vannak. Itt, konkrétan a gyomromban érzem.

Amikor Vele vagyok, akkor meg az a furcsa dolog történik, hogy úgy érzem, Ő még szánalmasabban odáig van értem, mint én Őérte, és meg kell mondjam, hogy ez zavar. Nehogymá Ő szenvedjen miattam! Ő az értékes ember, nem én. Miféle hülyeség az, hogy Ő itt szenved utánam meg miattam, legszívesebben ráförmednék, hogy ez így nem illendő, térjen már magához, elvesztette az ítélőképességét, és valami hulladékszerű izét (azaz engem) magasztal fel mértéktelenül.

Eleve: Ő fiú én meg lány vagyok, és egyértelmű, hogy a fiúk a Teremtés Koronái.
Másodszor: Ő nagyon okos, én meg... hát...
Harmadszor: Ő gyönyörű, én meg vacak külsejű vagyok.

Úgyhogy nagyon zavaró, hogy így odáig van értem, és valahogy nem tudom ebben überelni, ahogy illene. Majd figyelmeztetem már, hogy tartsa a mértéket. ÉÉÉÉn akarok rajongani Őérte és kész!!! Ezt úgy nem lehet rendesen csinálni, ha Ő rajong értem, mert így Ő megalázza magát (ok nélkül).

Már mióta Ő a fő téma a naplómban. Mindig is úgy vágytam Őróla írni, hogy aki csak olvassa, az beleszeressen, de ha beleszeret bárki is, azt azonnal lepuffantom.

Délután be a városba, Ő ott állt az Alexandra előtt egy madárkalitkával, benne egy kis pelyhes gombóc didergett. Én: "Üntyürpüntyürü, jaj, de cuki!" Ő azt mondta, most nem tud elkísérni a buszig, mert mindjárt indulnak kocsival Nyíregyre. "Miért vagytok ti folyton Nyíregyházán?" - méltatlankodtam. "Mert a lányoknak van ott két kedvenc unokatesója, akik nélkül nem tudnak élni."

Na de miért viszik el Őt is magukkal, nem tudnák itthon hagyni?
Ő: - Nem akarnak. Az őseim kerek perec megmondták, hogy nem bíznak bennem.
Erre én (vihogva): - Na hát én sem bíznék benned a helyükben!
Erre ő (jelentőségteljesen): - Én sem magamban. De benned sem!

No hát ami igaz, az igaz...

Aztán javasolta, hogy játsszunk mi is az országfogalóssal szilveszterkor, és elkezdte hosszan magyarázni a kívánatos stratégiát és taktikát, és nagy aggodalmasan a lelkemre kötötte, hogy "feltétlenül foglald el Ausztráliát, drágám, mert akkor minden körben plusz katonákat nyersz!" Nagyon akarta, hogy győzzek majd a játékban, de én csak mosolyogtam az orrom alatt, hogy ez nem is olyan lényeges, fontosabb a játék öröme. Ő ezt máshogy fogja fel: győzni akar mint állat.

Aztán loholtam haza a kismacskával, aki végigszirénázta nekem az utat a buszon, és a népek sajnálkoztak rajta, hogy szegény ott raboskodik a kalitkában.
 

Abban a pillanatban, ahogy Juli betette ma a lábát a konyhába, két hatalmas taslit kapott anyától. Ez a kettő most nagyobb volt, mint a múltkori nyolc összesen. Ő meg kérdezte, hogy ezt most mééé. "Hát AZÉRT!!!" - mondta anya feldúltan.

Ezt végképp én sem értettem. Értem én, hogy Julinak bicskanyitogató stílusa van, meg nem néz az ember szemibe, de azért tán mégse kéne verni, mint a répát...

De nem sokkal ezután anya elárulta, hogy méééé. Az történt, hogy Juli is megemlékezett a titkos naplójában a karácsonyestéről, és ennek során azt találta írni: hogy "A karácsonyi vacsora pocsék volt, kőkemény krumpli és száraz, rágós kacsa."

Most kiderült, hogy anya olvassa titokban. Juli egy spirálfüzetbe veti gondolatait, és dugdossa, de ezexerint hiába. Így jár, akinek nincs laptopja, és őskori módszereket kénytelen alkalmazni. Remélem, az enyémet nem olvassa valami rokonom.

Juli gondolkozott, gondolkozott, és megkérdezte Anyától: "És te milyen alapon olvasod az ÉN titkos naplómat? Az nem bűn?" Anya nagyra nyitotta a száját ("nagy szája megnyílik, tüdeje kitágul"), de nem nagyon tudott erre értelmes választ adni. Sarkon fordult és kiment a konyhából.

Amúgy Juli telerajzolta a naplóját karikatúrákkal is a családról, és ez külön felháborító.  Majd én is lerajzolom őt, és ide beszkennelem, bosszúból. Jól éreztem én, hogy mindenkit hülyének néz titokban!

Legszívesebben vinnyognék az anyósomnak (ha szóba mernék vele állni), hogy fogadjon örökbe és vigyen el a háztól, MOST! Ellaknánk kettecskén Andrással a kisszobában, esküszöm... csak el innen, normális, épeszű népek körébe!

Esténként képzeletemben az Ő anyjához bújok és neki mesélek el egy csomó dolgot... Minél jobban utál engem, annál inkább ragaszkodnék hozzá... fura ez...

***

Andrásék fogtak nekem macskát! Ma délután adja át az Alexandra előtt. Kis háromszínű lesz. Minden háromszínű nőstényke, genetikai alapon. A tesókáját is befogták, maguknak. Civakodás tört ki, mert akit nekem fogtak, az szebb, mint akit utána maguknak, de András meg nekem akarta a szebbet. Hehehe. Végül is én kapom meg. Cinkének neveztem el így látatlanban.

Az óvodai barátném képmása, saját gyártmány :)

Nézze meg, aki még nem látta! Borzasztó (jó).

Utána kimentünk az utcára, és nem voltunk éppen jókedvünkbe. Ő konkrétan fogta magát és két bakugrás után nekicsapódott egy házfalnak, akaratlagosan, és csinált néhány perdületet a tengelye körül ott a fal mentén. Én ijedten néztem. Aztán Ő azt mondta: "Nem szeretem a háborút. Aki háborúzik, azt mind főbe kéne lőni".

Majd hozzátette: "Egyszer valaki kimondta azt a nevet, hogy Adolf, és akkor végigfutott a hátamon a hideg. És mivel utálok félni, elkezdtem kutatni, hogy mi van. Most éppen a második világháborúba ástam bele magam."

Aham, láttam is a szobájában pár ilyen könyvet. És mondtam is neki, hogy érdekel, mire jutott. (Mert minden érdekel, ami Ővele van, vagy amit Ő gondol. Ezért is locsogok Róla hosszan a naplómban.)

Szóba került a gyerekügy is, hogy akar-e gyereket majd valaha. Ő erre, nagyon határozottan:
- Nem!!! Nem akarom, hogy bárki is közénk álljon.

Erre érdeklődtem, hogy soha nem akar-e vagy csak mostanában nem, és Ő nagyon rázta a fejét, hogy soha, mert tényleg nem akarja, hogy bárki is belefurakodjon a kapcsolatunkba. Ez az egyik. A másik, hogy "Gyereket csinálni erre a világra?! Nem ment el az eszem. Az a legboldogabb, aki meg sem született."

Ezen kicsit nagyon meglepődtem. Milyen kevéssé ismerem még Őt! Remélem, csak viccből mondta. Ezt a gondolatot azért még majd kifejtetem vele.

De Ő aztán belegondolt a gyerekügybe, és módosította álláspontját: "Persze... ha te majd akarsz, akkor a te kedvedért csinálok."

Biztosítottam arról, hogy én sem akarok gyereket, mert csak púp lenne a hátamon, és Őneki erre ragyogott az arca, hogy "Remek! Akkor ebben is összeillünk!" Azt már kiderítettük egymásról, hogy én a tejet szeretem, ő meg a teát, de ennek is örvendezett, hogy "nagyon jó, legalább majd nem isszuk el egymás elől a másik italát."

Hát most az a helyzet, hogy nagyon örülök, hogy ennyire akar engem birtokolni, mert ez nagy megtiszteltetés. Úgy látom, már belenyugodott, hogy nem megyek fel hozzá többet, és így is boldog, hogy egymással lehetünk és foghatjuk egymás kezét.

Anna sokkal jobb gépet kapott, mint amilyen nekem van. Dóra most kapott egy újat karácsonyra, és átpasszolta neki a régit. Fúúúj, sokkal gyorsabb meg szebb is, mint az enyém.

Kb. 6 éve ő engem egyszer összevert, mert én piros tollat kaptam, ő meg csak zöldet. Most kedvem lenne neki visszaadni a kölcsönt, de már méltatlan lenne, mert elvileg felnőttünk.

Ő amúgy most itt vergődik és dühöng alattam, mert sehogy sem tudja kényelmes pozícióba helyezni magát az ágyában, hogy írni is tudjon. Én egy keresztbe fektetett deszkára teszem a gépet, és jól megvagyok.

Viszont Anna megszívta, mert Jutka azonnal jött hozzá, hogy hadd nézze meg a napi betevő horoszkópját a neten. Anna: "Fúj, de hülye vagy." Aztán hozzátette: "Mentálisan retardált." Én kontráztam: "Jaja. Mindenki hótthülye, aki hisz a horoszkópban." Erre viszont Jutka nézett ránk úgy, mint egy zsák földigilisztára: "Fulladjatok meg, önző banda."

Este mozi a szívszerelmemmel!

- Te el mernéd ide hozni egy barátodat?
- Ide?!? Háá-háá-háá! (röhögés)

Nem csak az a baj, hogy András újabb adag bolhát vinne haza, meg meglátná a házunkat kívül-belül. Hanem az lenne a nagyobb baj, hogy kiröhögnék Őt, a legkisebbtől a legnagyobbig. A családnak néhány területen (ahol nem kéne) kissé túlfejlett a humorérzéke.

A gyógyszerektől kidőltem, és arra ébredtem, hogy Anna kopácsol alattam kalapáccsal. Éppen szegelt felfele egy leplet az ágyra, ami eltakarja őt a külvilág elől, "mert ezt a nyüzsgést nem lehet kibírni". Már neki is van laptopja, és ő is fedezékbe akar vele vonulni. Hahaha.

Míg aludtam, 4 levelet kaptam Andrástól, egyre rémültebben érdeklődött, hogy mi van, miért nem válaszolok. Megnyugtattam, hogy annyi történt, hogy nyugovóra tértem.

Aztán igyekeztem megnyitni a Bohéméletet, amit a pendrive-on adott át, de nem sikerült. Már ott elakadtam, hogy hova kell bedugni a gépemen. Ekkor felvettem msn-en a Drágámmal a kapcsolatot, és  Ő igyekezett távirányítani, de teljesen belezavarodtam, hogy mit hova kellene másolni meg milyen programot kéne hozzá megnyitni. Mire Ő, úgy félórányi szerencsétlenkedés után:
"Elmegyek hozzátok és megcsinálom."
"Most???"
"Miért ne?"

Erre én úgy megijedtem, hogy megírtam Neki az igazat:
"Szalonképtelenek vagyunk!"

Erre ő csak egy nevetéstől fetrengő szmájlit küldött. Azt hiszi, viccelek...

Ma megjött!!!! Nem vok terhes. Húúú, 'szta rohadt... ezt megúsztam. De egész nap zombi leszek  a fájdalomcsillapítóktól. Ha nem veszek be, fel se tudok ilyenkor kelni 1 napig.
 

Ma utólag átadta nekem az ajándékait: egy Országfoglalós társasjátékot, és a Bohéméletet, pendrájvon. Ó, istenem, jobbat nem is adhatott volna... Én pedig egy méregdrága vörös rózsát adtam neki. Őneki vettem egyedül ajándékot az idén.

Beszélgettünk a karácsonyról is.

Ő azt mondta, hogy ő az egészet, úgy, ahogy van, nem szereti, mert eleve, ők zsidók, akkor minek kell megülni a karácsonyt?! És nagyobb felhajtást csapnak körülötte, mint a keresztények. És ráadásul ateisták, az egész család, közel s távol. Azt mondta, ő csakazértis meg fogja majd tartani a hanukát felnőtt korában, és, ugye, nem fogom bánni? Én erre lelkesen mondtam, hogy minden ünnepet megtartok majd vele, amit csak óhajt, még a muzulmánokat is, de azt mondta, arra nem tart igényt.

Macskaügy: aszonta, kiadta bérmunkába a húgainak a horgászatot, akik lelkesen végzik azt. Eddig nem sikerült, mert mindig az anyamacska ment be és ette meg a csalit (véres hurka). Most már a lányok maguknak is akarnak fogni egyet, és ennek érdekében lobbiznak, hogy deee, deee, nekik is KELL.  Az anyja a haját tépi, hogy úgyse fogják majd takarítani az almot, és neki kell majd azt is csinálni, meg az összes bútorát szét fogja tépni, és majd kárpitoztathatja át.

Khm. Ez is tőlem eredeztethető, ez a balhé.

Aztán mondtam, hogy beszélni szeretnék a fejével, nagyon komolyan, és beültünk a művházba a társalgóba. Ott pedig közöltem Vele, hogy felejtse el a további ágyjeleneteket, mert soha az életbe 18 éves koromig én nem megyek vele ágyba, de még fel se megyek a lakásukba.

Ő (mogorván):-  Most az anyámtól ijedtél meg ennyire?
Én: - Igen, tőle.
Ő: - Nem kellene.
Én: - De igenis kellene.
Ő (gondolkozik, gondolkozik): - És ha mondjuk kimennénk a nyaralónkba délutánonként? Ha megszerezném a kulcsot?
Én (dühösen): - NEM!!! Fogd már fel, hogy nem!

Ő erre csak nézett maga elé és összepréselte a száját. "A jót könnyű megszokni" - mormogta az orra alá. Én erre annyit mondtam neki, hogy ha nem tudja kibírni ezután, akkor szerezzen be egy guminőt, mint Bad Bandi, de felfogta már, hogy mi forog kockán?

- Vagy már akkor nem is tudsz szeretni, ha többet nem izélünk?
- Nem erről van szó!

De hogy miről van szó, azt nem fejtette ki, ehelyett sóhajtva és nyögve feltápászkodtunk, és jártunk egy kört a művház belsejében. Ennek során megláttam, hogy holnapután a Hairt adják a kamarateremben, és indítványoztam, hogy menjünk moziba. Aztán megnéztem a jegyárakat, és úgy döntöttem, mégse menjünk moziba. De Ő akkor aszonta, hogy dehogynem megyünk, majd ő fizeti. Elég dacos és mogorva stílusban mondta ezt, és rögtön bűntudatom támadt, a fene tudja, mitől.

Akkor megint elkezdtem Őt izélgetni, hogy ne költse rám az összes zsebpénzét (mint év elején a sütikkel, csak most nagyobb tételben), de Ő megmakacsolta magát és azt mondta, kissé ingerülten, hogy "Jaj, ne kezdjük már elölről ezt a cirkuszt. Moziba megyünk és kész." Én erre ijedten beleegyeztem, mert nem szeretem, amikor mogorva, és, mint említettem, egész idő alatt bűntudatom volt valamiért vele kapcsolatban. Vagyis éreztem, hogy haragszik, bár nem mondta ki nyíltan.

Röviden szeretnék megemlékezni azokról a macskákról, akiket eddig eltettünk láb alól.

1) Cirmi: ő még kislány volt, amikor nyakát szegtük az ágyneműtartóval. Fekete-fehér, értelmes, élénk, érdeklődő jószág volt.

2) Náci: őt már betegen hoztuk a házhoz. Ő is fekete-fehér volt, középen elválasztott hajjal. Nagyon kis kezelhető macskácska volt, és amíg el nem vitte a macskanátha, jókat játszottak Cilivel. A létrán szerettek várvédőzni. Meg még azt csinálták, hogy Cili szopta a pokrócot, Náci meg a Cili oldalát, mert anyahiányuk volt.

3) Cili: ő már süldő korában hunyt el tegnap. Nagyon jópofa, nagydumás kandúr lett volna belőle. Rengeteget beszélt, csicsergett. Ő cirmos-fehér volt, szintén középen elválasztott hajjal.

4) Laci: Ő még mindig él. Egészen érdekes fazon. Szeret a két hátsó lábán ülni, mint az ürge. Paralelogramma alakú szeme van. Jól megvoltak Cilivel.

Ahány macska, eddig annyi egyéniség (volt)!
 

Ma este bezörgettek Pávás Kiss Jánosék, hogy nem-e a mi macskánk van-e a kanyar mögött kivasalva, véres húscafatok formájában.

De igen. Cili volt az.

Én meg se mertem nézni, Apa elásta egy oregoni hamisciprus tövébe. Laci egyedül maradt.

Azonnal sírva-ríva levelet írtam Andrásnak, aki ezzel vigasztalt: "Drágám, holnap megpróbálunk horgászni neked egyet a tetőről."

???

Kiderült, hogy az ablakuk alatt levő lapostetőn lakik egy pár macska, meg egy tetem is egész évben ott oszladozott. Egy nagy ecetfán (bálványfán) másznak fel, és ott élik világukat. Novemberben született egy eresztés. Az alattuk lakó úgy jutott macskához, hogy kötélen leeresztett egy kalitkát, benne parizerrel, és mikor bemászott az egyik kismacska, gyorsan felhúzta. És van még néhány testvére.

Krajczáréktól már kifogyott a készlet, megdöglöttek, elkóboroltak, onnan nem tudunk beszerezni.

András saját keze által fogott macskánk lesz, úgy fogok rá vigyázni, mint a szemem világára.

Ő ma azt írta: "Megőrülök érted!!"

Én is. Megpusztulok utána. De soha többet nem megyek fel hozzá. Érettségiig. Már attól is bűntudatom van, hogy nekem irkál levelet a családi ünnepségen. Drága Egyetlenem, ne húzd ki a gyufát!!!! (Ez mostmár a jelmondatunk is lehetne.)

Egyébként azt írta, hogy "mérsékelt" balhé volt nálunk velem kapcsolatban, és "annyira nem veszélyes" a dolog. Nos, ez sokmindent jelenthet, jelentheti éppenséggel azt is, hogy azóta is áll a bál, csak Ő nem akarja az orromra kötni.

Ma Annával arról beszélgettünk, hogy vajon karácsony táján több vagy kevesebb bűncselekmény történik a világban. Vajon kihasználják-e pl. a betörők a mostani bávatag időszakot, vagy őket is meglegyinti az ünnep szele és moderálják magukat.

Köszönt és minden jót kíván / egy csíz a csupasz körtefán.

Ma henyéltünk. Apa szerint van az a mondás, hogy "majd alszunk karácsonykor", tehát ilyenkor úgy illik, hogy délben keljünk fel, aztán csak tengjünk-lengjünk, együnk-igyunk. A tegnapi vacsora romjait emésztettük el ma.

Ma Ők Veszprémben vannak, ahol egy másik nagybátyja lakik, holnap meg a nagymamájánál lesznek Jászberényben. Majd megőrülök érte. Legszívesebben máris rohannék hozzá, mint akit puskából lőttek ki. De ma csak 3 pár levelet váltottunk így a távolból.

Ennek során kiderült, hogy megint balhé volt náluk, mert az anyja (aki amúgy tisztaságmániás) reklamált, hogy hogy került bolha meg bolhapiszok az ő lakásukba. Egyből tudta (az anyja), hogy tőlem származik. Azt hiszem, ezek után én már nem lehetek nála se szép, se jó....

Most kéne lehúzni magam a vécén. Az anyjának eredetileg nagyon szerettem volna imponálni.

Este ültem az ágyam tetején és elnézően szemléltem a családomat, ahogy jönnek-mennek, ajtókat csapkodnak, ordibálnak, nevetgélnek, élik az életüket. Én már elszakadtam tőletek. csak hazajárok aludni. Koszt és kvártély.

A nap azzal kezdődött, hogy Krajczár bratya állított be, két kezében egy-egy süldő feketefenyővel. Hogy aszongya, szerezte. Innét, az akácos mögül, ahol van egy telepítés. És válasszunk.

Anya választott is, Kr. Br. meg hajbókolva eltűnt. Remélem, elő se kerül az ünnepek alatt. Biztos elő fog, mert nincs jobb dóga, mint nálunk ücsörögni és hülyeségeket beszélni. Szerintem az egész faluban már senki nem áll velük szóba, csak mi.

Most ez volt az egyetlen újdonság idén. Mert amúgy minden évben ugyanúgy van a menetrend. Mégpedig imígyen:

Délelőtt már kezdődik a balhé, mert apám nekiáll, ugye, belefaragni az állványba a fenyőt. Aztán, mivel kicsire faragja, ékeket is csinál hozzá. Aztán nagy nehezen függőlegesen áll a fa, de akkor meg kezdődik a cirkusz az égőkkel.

Minden áldott karácsonykor ez megyen! Apa elkezdi kigabalyítani az égőket, de sokszoros csomóra kötődik a madzagja valahogy álltában a dobozban, egyik évről a másikra. Felettébb érdekes. Ekkor már elkezd szitkozódni az orra alatt. Kiteríti az egészet végig a szobán. Mi már igyekszünk kitérni az útjából. De akkor fog valakit, aki a legközelebb esik hozzá, és ráparancsol, hogy segédkezzen neki a továbbiakban. Ekkor jön annak a kisakkozása, hogy melyik égő égett ki a sorban, és melyik miatt nem világít az egész. Ekkor már általában mindenki remeg a dühtől és az idegtől.

Anyám süt-főz, és idegesen hesseget el minket a konyha közeléből, hogy ne lábatlankodjunk neki, és különben is, igazán segíthetnénk egy kicsit. Mindezt így egy szuszra.

Mert ha egész évben a küszöböt rágjuk is, a karácsonynak emlékezetes dínomdánomnak kell lenni, különben összedől a világ. Anyámnak ez a fénypontja az életében: a Karácsony. Ennek tökéletesnek kell lenni.

Ezután jön az, hogy "Szaladjatok már át ezzel a bájglival a szomszédba!", és már nyomja is a kezünkbe Annával. Mert valamiért minket pécézett ki ilyen lótifuti dolgokra, mert mi vagyunk a legbambábbak és a legmozgósíthatóbbak.

Aztán beindítja úgy öt óra fele a MOSÁST, de előtte ki kell teregetnünk. Megint csak Annát vagy engem fog meg erre a célra, amit külön extra igazságtalanságnak tartok. Viszont általában a kicsik szoktak teríteni, és ilyenkor előkerül a jobbik papírszalvéta.

Minden évben 6-kor kezdődik a szertartás. Idén a kicsik cselhez folyamodtak: egyre jobban előreigazították az óra mutatóját, hogy megsürgessék a folyamatot. De nem jött össze.

A fa körül pár percig képmutatunk meg puszilkózunk, utána apa pedig felolvassa a Bibliából Jézus születését, és unottan hallgatjuk. Anna idén benyögte: "Jézus nem is télen született. Mint az közismert." Anya: "Szerintem soha nem is élt."

Idén zoknikat és bugyikat kaptam. Helyes.

Aztán végre jöhet a lakmározás. Idén kocsonya volt, rakott krumpli, sok tejfellel és szerecsendióval, sült kacsa, krumplisaláta, svéd gombasaláta, meg sok sütemény, meg TEA, teáscsészékből és finoman eltartott kisujjal ittuk, és röhögtünk magunkon. A felnőttek bort is ittak, meg a nagyobbak. Már nekem is akartak adni, de nem kellett, mert undorító íze van.

Aztán szétszéledtünk, aztán újra összecsoportosultunk a szokásos abrosz méretű keresztrejtvény felett, amit lehetett együtt fejteni, meg párhuzamosan kanasztaparti is alakult, meg ilyenkor Évi szokott sakkozni apával, rettentő komoly pofával. Apa igyekszik őt betanítani sakkozni, immár évek óta. És nem csügged. Egyikőjük sem.

De én csakhamar felfeküdtem az ágyamra és a fülembe dugtam a Beethovent, és Andrásnak írtam hosszú levelet. Nem volt onlájn az msn-en, és majd megszakadt a szívem, hogy nem látom zöldellni az ő ikonját. Remélem, Ő is rám gondol most!

Undorító kedvemben vagyok. Még egy ilyen mocsmodék napot.

A kicsik kizártak minket a belső szobánkból, mert gyöngyöt fűznek és karkötőket tákolnak össze karácsonyi ajándékként. Én egy sötétkék-fehéret rendeltem tőlük, Anna világoskék-fehéret.

Én nem veszek senkinek semmit, mert nincs mibül. Nem is csinálok senkinek semmit, mert minek.

Andrásékhoz 18 éves koromig többet nem teszem be a lábamat. Még a házuk előtt sem vagyok hajlandó többet elmenni, hátra fogok kerülni a Batthyány utca felé. Komolyan, ilyen szégyent még nem éreztem, mióta kétágú vagyok.

Az ágyat felejtsük el a továbbiakban, szintén 18 éves korunkig. Kész, erről nem nyitok vitát. Ha terhes vagyok, akkor mi van...? Ekkora marhák legyünk... komolyan... hogy óvszer nélkül...  ha csak az első alkalommal is.

Nem tudom, hova tettem itt pár napig az agyamat, de az biztos, hogy nem voltam normális. De te se!!! Te vagy a felelős, ha itt bármi disznóság lesz. Gyerek. Még csak az hiányozna.

Édes, drága András, holnap ezt megbeszéljük. Vagyis dehogy beszéljük meg. Holnap Szenteste van, viselkedni fogunk, ki se nyitom a gépem, msn-en sem leszek.

Ma ellógtunk az iskolai karácsonyi ünnepségről, és azonnal felmentünk hozzá. Bezárkóztunk és a tárgyra tértünk. A második menet után kinyúltunk az ágyon és Ő lihegve, fújtatva éppen elkezdett magyarázkodni, hogy "Nem... vagyok... szexmániás... legalábbis nem ANNYIRA... legalábbis azt hiszem... de az van, hogy...", de ezzel benne is ragadt a szusz, mert valaki zörgött a kulcssal a bejárati ajtón.

"Anyám ma hamarabb jön haza!"- jutott eszébe. Úgy pattantunk fel és kezdtünk öltözni, mintha tűz ütött volna ki a lakásban. És az anyja gyanút is fogott, hogy valami nem stimmel és be akart hatolni a szobába, de hiába rázta a kilincset, be voltunk záródva kulccsal. "András! András!" - hallatszott a hangja. "Mindjárt nyitom, várjál már!" - üvöltött ki a Kedvesem.

Én azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, remegő kézzel gombolkoztam, és mikor úgy-ahogy elkészültünk, Őkelme feltépte az ajtót, olyan goromba indulattal, amit nem néztem volna ki belőle. És akkor belépett az anyja. Köszöntem udvariasan és nagyon betojott hangon, de ő nem köszönt vissza, csak szemrehányóan és szomorúan bámult rám, mintha én lennék a megtestesült bibliai parázna. No igen, mert borzasak és ziláltak voltunk, az Ő szemüvege félrecsúszva az orrán... Csak a hülye nem tudta, mit csináltunk odabent. Aztán az anyja el is hagyta a terepet szó nélkül.

Sokkot kaptam.

Az anyja... az anyja... így bemutatkozni előtte... Most örökre elkönyvelt megbízhatatlan, léha, ledér egyénnek.

ÉS IGAZA VAN!!!

Én ahogy felvettem a kabátomat, rögtön indultam is haza, de Ő utánam csörtetett a lépcsőn lefele, és átkarolt. "Jaj, ne - mondtam az utcán - most lehet, hogy anyád minket néz az ablakból" "Ki nem szarja le" - mondta András dacosan.

Én! Én nem szarom le! És mitől ilyen dühös az anyjára? És egyáltalán, hogy lehet így róla beszélni? És ha belegondolok, lehet, hogy az anyja jobban ismeri Őt, mint gondolná, amikor feltételezte róla azt a gyerekcsinálást. Na jó, első ízben én húztam be a csőbe, de akkor is.

Én egyszer kaptam igazi pofont anyától, amikor véletlenül kiszaladt a számon, hogy "hülye", és ő úgy értette, hogy rá mondtam. Akkora taslit kevert le, hogy csillagokat láttam, és akkor megtanultam, hogy szülővel így nem beszélünk. De még szülőről se nagyon. A háta mögött sem. Tiszteld életedet, hogy hosszú apád és anyád legyen a földön.
 

Fú, ma fent Őnála nagyon jó volt! Csinált ilyen... izé... extraságokat is... amit én először nem akartam engedni, és kézzel-lábbal tiltakoztam, mert prűd vagyok, mint a disznó, de Ő csak makacskodott... (és jól tette!!!)

- Honnan tudsz te ilyeneket? - nyögtem végül, mikor szóhoz jutottam - Olvastál szakirodalmat...?
- Inkább néztem.
- Mármint pornófilmeket?
- Hát, ahogy vesszük...  - mondta Ő zavartan, majd öntudatra kelt: - Miért, szerintem mindenki nézett már. Miért, te nem néztél?
- Dehogy!  (mint említettem, prűd vagyok, mint a disznó.)

Aztán csak nézett, nézett, felém támaszkodva, és hitetlenkedve nevetett össze-vissza, mint aki nem akarja elhinni, hogy ő cselekedte ezt velem, és azt ismételgette, hogy "hú, apám!"

Azt is mondta, elragadtatva, hogy "mások ilyen korukban még javában pornófilmeket néznek, nekem meg itt vagy Te", mire rögtön megsértődtem, hogy engem is úgy fog fel, mint egy pornófilmet? mire Ő: "dehogyis, csak arra gondoltam ezzel, hogy pont velem jár a legszebb lány az osztályból". Ernyedten tiltakoztam, hogy én nem vagyok legszebb, sőt ronda vagyok, de erre Ő, fölényesen: "azt én jobban tudom".

Aztán gondolkozott, gondolkozott, és elnevette magát, hogy a vele egykorúakkal kapcsolatban eszébe jutott a Rém rendes családból Bad Bandi, aki guminőt tartott az ágya alatt, láttam-e? Ekkor elárultam, hogy nincs tévénk, és ezen felettébb csodálkozott. (Hátha még tudná a többi körülményeinket, de majd óvatosan adagolom neki.) Azt mondta, azt a sorozatot majd nézzünk meg együtt a gépén.

Meg hogy a másik kedvence a South Park, némelyiken gurulni lehet a röhögéstől. Habár elég trágár. Azt is feltétlenül nézzem meg, mert kár lenne, ha kimaradna az életemből.

Meg ha már szóba került, járatják a Kretén magazint, (a nagybátyja rendelte meg neki, az a híres nyíregyházi), amiben néha nagyon durva dolgok vannak, ami neki nem tetszik, de azért elég sok jó poén van a többi vicclaphoz képest. Eszébe is jutott egy karikatúra, amikor a skandináv őslakosoknak el kell dönteniük, hogy  északnak vagy délnek forduljanak, amikor hazát akarnak választani, és ott egy jelzőtábla, miszerint:
- Dél: bikinis nők, tengerpart, napsütés,
- Észak: sötétség, jég, hó, depresszió...

de nem tudta tovább mondani, hanem hanyattvetette magát az ágyon és rázta a röhögés, és csapkodta az ágyat... mire én is röhögőgörcsöt kaptam, az Ő látványától...

Szóval mintha kicserélték volna! Lelkes és szélesen mosolyog! És végre lelazultunk, és kezd velem úgy beszélgetni, olyan bizalommal, örömmel, elfogulatlanul... És erre én is sokkal könnyedebben érzem magam az Ő társaságában.

Végre!

Csak az a baj, hogy láttam ma az iskolában, ahogy elgondolkozva vakarózik, és bolhacsípés van rajta. Ezt én adtam át neki.

Vajha az egész cécó a szerelem körül csak a szaporodás miatt van...? Mert, ha belegondolok... mi párzottunk. A mi bazi nagy, romantikus, gyönyörű szerelmünkkel tulajdonképpen ugyanott vagyunk, mint Pista és Maris a kocsma mögötti szénakazalban, amikor alkalmilag henteregnek??

Hogy a gének kerítenek ekkora feneket az utódcsinálásnak, e célból hoznak létre nagy érzelmeket...? Fuj, de nem tetszik ez nekem, pedig biológus akarok lenni. Ez olyan kicsinyes... olyan átverős.

Na neee... nálunk ennél sokkal többről van szó. Muszáj. Hogy többről legyen szó. Szerintem a szerelemnek többnek kell lenni, mint holmi biológia, kémia meg hormonok. Mert ha így fogjuk fel, az undorítóan kiábrándító... és akkor jobb, ha máris felakasztjuk magunkat.

És akkor még nem is mondam senkinek, még Neki se mertem, hogy eszem ágában sincs soha, semmikor gyereket szülni. Nyolcadikban, mikor a tanár behozta a zigóta műanyag modelljét, meg ilyeneket, meg néztünk képeket az embriókról meg újszülöttekről, annyira hidegen hagyott, hogy azt el se tudom mondani, az összes többi lány odagyűlt, hogy tyetyetye meg tyutyutyu, meg milyen aranyos, erre én is kényszeredetten odamentem, hogy ki ne lógjak a sorból, és úgy tettem, mint akit érdekel a téma, de LESZAROM, még csak nem is játszottam csecsemő babákkal kicsikoromban sem, csakis barátnőktől levetett felnőtt barbikkal.

Hát még ha élő csecsemőt mutogatnak nekem... még a hátam közepe is borsódzik. Mit kezdjek én egy ilyennel?! Közömbös. Ha meg meghallom azt a vernyogó hangját, akkor kiszaladnék a világból. Persze ha András akarna gyereket, akkor neki szülnék, akár nyócat is... az Ő kedvéért. De semmi másért. Szerintem belőlem születési hiba folytán hiányoznak az anyai ösztönök. Tudom, hogy rendellenes vagyok, mert az összes tesóm akar gyereket, csak én nem. Pedig akár attól is elmehetett volna a kedvük, hogy olyan sok hülye közt nőttünk fel, mint egymás.

Megjegyzem, lehet, hogy Anyából is hiányoznak az anyai ösztönök, ha így belegondolok, és tőle örököltem ezt a fogyatékosságot.

Pénteken amúgy hazafele bekóvályodtam a katolikus templomba. Egyszerűen bekanyarodott oda a lábam. Nem van-e esetleg itt a világban valami TÖBB, mint a matéria? A szentek is... Milyen már az arcuk. Hm... lehet, hogy tudnak valamit?