Ági, Anna, Dóra

Ma tudatosult, hogy a Drágámnak nem is borzas a haja. Hanem göndör. Ahogy nő, egyre jobban gyűrűkbe tekeredik. Különleges, gyönyörű az egész ember.

Mucsi ma megállt az osztály előtt a mutogatós pálcájával, rémesen forgatta a szemét, és kijelentette: "A matematika a legszebb tudomány a világon." Mondta ezt olyan hangon, mintha testi kéjben részesítené a dolog. Aztán hozzátette: "A matematikánál csak egy szebb dolog van. A geometria!"

Ez rendben is van, de jövő héten nagy témazárót fog íratni, ajjaj!

Angolon Nóra egy újfajta társalgási gyakorlatot csináltatott velünk. Két koncentrikus körben kellett ülni, egymással szemben és az egész rotálódott. Az volt a feladat, hogy a külső körös emberek kérdezzenek meg 5 mondatot attól a belső köröstől, akik előtt épp helyet foglalnak, aztán vezényszóra üljenek egy székkel arrébb.

Andrással így találtuk magunkat szembe. Ő lett volna (elvileg) a kérdező. "Would you... Could you..."- nyögte, de már ott az elején belezavarodott, dühösen legyintett, aztán  jó szorosan összepréselte a száját és attól kezdve csak konokul a földet nézte. Én meg a közelségétől az összes angol szót, amit valaha tudtam, elfelejtettem. Így, mélyen hallgatva töltöttük el a ránk kiszabott öt percet.

Utolsó óra után Andrást megint a radiátornál találtam. Múlt pénteken már kitapasztaltam, hogy nem vár senkit, vagy ha várt is valakit, az nem jött, mindenesetre én is újra leültem a kispadra a rajzterem előtt, és vártunk, és vártunk... most kb. másfél órán át vártunk, ő ki tudja, kire, én meg őrá...

MI FOLYIK ITT?!?

Sajnos ilyenkor a nap mögötte van, úgyhogy csak a sziluettjét látom, az arcát egyáltalán nem, különben is félhomály van állandóan ott az előtérben, mert kevés az ablak... Aztán, mikor lassan elindult hazafele (3 óra elmúlt), olyan volt, mintha megütöttek volna. Pedig hát igaza van, nem ácsoroghat ott egész nap.

Arra gondoltam, utána kéne rohanni, belekarolni, de nem mertem.

Itthon már marhára ideges meg elkeseredett voltam. A család a kertet tervezte képzeletben a vacsoránál,  és akkor elkezdtem osztani az észt, undok és mogorva stílusban, hogy "igen, ültessetek csak a kertbe mocsári növényeket, vízinövényeket. Csakis vízinövényeket ültessetek bele." Aztán addig soroltam a vízigényes növényeket, míg apa nagyon csúnyán rám nem förmedt, hogy most már fogjam be. Ekkor nagy zörgés-börgéssel felpattantam és otthagytam az egész bandát. Azóta is az ágy tetején ülök és írok.

Na végre az esőzések hatására kezd úgy kinézni a kert, ahogy kellene, pl. most már lehet növényeket ültetni, bár már kicsit késő. Apa valahogy szert tett tíz tő oregoni hamisciprusra, nem is kicsikre, és azoknak áskáltunk lyukakat a Krajczárék oldala mentén. ÉN MEGMONDTAM, HOGY SZÁRAZSÁGTŰRŐ NÖVÉNYZETET KELL ÜLTETNI, DE NEM HALLGATNAK RÁM!!!

Apa azt mondta, hogy minden egyes "tuja" alá egy-egy döglött macskát is eláshatunk. Ugyanis most a Cirmi meg a Náci sírja felé került egy-egy. "Tulajdonképpen... a döglött macska trágyának is jó" - vakarta a fejét elgondolkozva.

Azt elmondanám, hogy november 27-én ismerkedési est lesz a gimiben, direkt az elsősök tiszteletére, már ha be nem zárják az egész kócerájt az új infuenza miatt. Nagyon készülök, nagyon izgulok!!! Természetesen nincs egy rongyom, amit felvegyek. Nem is tudom, mit várok az egésztől, talán hogy sötét lesz a tornateremben utána, és diszkó, és esetleg Ő is ott lesz (nem valószínű)... Egyáltalán nem tudom magunkat elképzelni, hogy valami gyors számra ugrálunk (jesszus, hogy néznénk már ki), de azt el tudom, hogy lassúznánk egymáshoz bújva, csak azt meg nem tudom, hogy lehetne technikailag kivitelezni, mert, ugye, a hasa... az közénk állna.

De nagyon romantikus izgalom van bennem (és jöhet majd az újabb orcára esés is majd, ahogy szokott), számolom a napokat, oda hegyezem ki az egészet, hogy ott fog kulminálni a dolog (hahaha), nem fog, de addig is elringathatom magam mindenféle tévképzetekkel.

Nagyon jó volt, hogy Krajczárék felépítették a kerti budit! Ma nagy hasznát vettük.

Ma tartották a szomszédban a múltkori elmaradt disznótort. Csodálkoztam, hogy ilyenkor, lanyha ősszel, de felvilágosítottak, hogy manapság már ilyenkor is lehet, mert rögtön beteszik a hűtőládába, oszt kész.

Mindenesetre hajnalban felkeltették a jónépet - minket is, pedig miközünkhozzá -, és a szüleim átmentek Krajczárék koszlott udvarába.

Ott egyébként tíztagú kutyafalka lakik, és Krajczár bratyának van egy állandó kísérője is: Fürge nevezetű, fekete kutyus, aki bent alhat nála. Van egy Miklós nevű mérges, sárga eb is, akitől félek, meg van Rita, az Ősanya, és annak leszármazottai. No mindegy, délelőtt éppen pár tő oregoni hamisciprust akartunk elültetni a kerítés mentén, amikor átcsalinkázott Kr. bratya, már jócskán bepálinkázva, és minket is át akart invitálni hozzájuk.

Ahogy megláttuk, hogy Krajczár bratya közeledik, hatan - Kati, Vali, Jutka, én, Évi és Mari - menekülőre fogtuk és bezárkóztunk a budiba. Addig tartózkodtunk ott, míg Krajczár bratya megunta és hazament.

De este mégiscsak át kellett menni párunknak, ennek során kolbászhússal (jó fokhagymással) megetettem az összes macskát stikában. Közben valami abárolólében ott főtt egy csomó gusztustalan dolog kint egy kondérban. A nap végére nem találták Krajczár nyónyát, míg végül felfedezték, hogy ott hortyog a nyúlólban.

Ronda, bolhában, kutyában, vérben, belekben és pálinkában gazdag nap volt ez a mai, hogy a tűz vesse fel az egészet.

A következő levelet kotlottam össze tegnap este, nyomorultul remegve a szégyentől (úgy éreztem, ebből a levélből tűz csap ki, ahogy majd Ő olvassa, és ez a tűz, visszafordulva felém, leégeti rólam az utolsó adag méltóságot is):

Kedves András!

Nagyon sajnálom, ha valamivel megbántottalak. Nem tudom, mit csináltam rosszul, hogy elültél mellőlem. Kérlek, gyere vissza! Persze ha direkt ültél el, mert jobban érzed magad Demény mellett, akkor tárgytalan a levél.

Szia,

Ági

A saját kezemmel írtam, tollal, és szétnéztem gondolatban virágügyben, amit mellékelhetnék (attachment), de már nincs semmi, így aztán rajzoltam egy rózsát. Boríték persze nem volt itthon.

Tipródtam sokat, hogy oda merjem-e adni saját kezűleg, vagy bízzam rá R.J.-ra, aztán úgy véltem, szénné égnék a 2 méteres körzetében, mármint az Andráséban, és inkább rábíztam R.J.-ra.

András amikor megkapta, akkurátusan széthajtogatta és hosszan-hosszan olvasta. Még akkor is olvasta, amikor nem kellett volna. Gyakorlatilag egész órán olvasta, úgy láttam. Csak a nagy bozontos fejét láttam felé hajolni az irományomnak. Aztán felém fordult a padban, mint a régi szép időkben, amikor összerogyott alatta a szék, és nézett-nézett. Jaj, istenem, segíts meg! Az agyam oxigén után kapkodott. Jaj, istenem... jaj, istenem...

Következő szünetben meg átcuccolt hozzám és letelepedett vissza mellém!

De mán nem olyan, mint volt. Az egésznek elment a jó kedélye. Ő máshogy tartja a száját, mint eddig. Igen, ez lehet a változás. Hogy már nem mosolyog. Sőt komornak mondható. Nem sok köszönet van benne, hogy visszaült. 

Ma megint egész nap nem szóltunk egymáshoz, csak ott ült mellettem a sötét tömbjével. Órák után kiballagott, és a porta melletti radiátornál leltem rá, ott ácsorgott.

Én a kapuból megint bizonytalanul visszamentem a rajzterem előtti padra, ott leültem, és lestem Őt. Körülöttünk gomolyogtak a többi emberek, áramlottak ki kajálni, csoportosan ácsorogtak, aztán egyre ritkultak, végül már alig valaki. Közben eltelt egy csomó idő, már majdnem mindenki hazament, alig voltak az épületben, és mi csak ott voltunk az előtérben. Ő állt én meg ültem, úgy kb. 10 méterre egymástól.

Egy órán keresztül csináltuk ezt! Aztán Ő hazament, én meg kikészültem.

Most engem várt vagy mi? Ha engem várt, akkor miért nem jött oda hozzám? Csak nem azt várta, hogy én menjek oda? Hát azt már nem!!! Azért a bénaságnak is van határa. Én már annyiszor megaláztam magam előtte! Egy tapodtat sem fogok közeledni felé. Ő a férfi.

Vagy nem is engem várt? A kép nem igazán áll össze. Mert ma egész nap nem szólt hozzám, meg nem adta jelét, hogy szeret, akkor meg mit csinált ott a radiátornál? Csak úgy véletlenül épp kedve szottyant ott ácsorogni?

Ki kellett volna vonulnom a kapun és hátra se nézni rá, nem pedig odacövekelni a padra... tessék, megént megaláztam magam, hiszen látta, hogy ott ülök egy órácskát a közelében... hogyafene... na de ő is ott ült... vagyis állt.

Ha belegondolok, MINDIG én csináltam eddig az első lépést, ÉN udvaroltam neki, ő csak reagált, na most már ebből elég volt, Ő A FÉRFI!!!

Most visszaolvastam a naplómat, és ég a fejem. Mekkora marha vagyok, le kéne törölni az egészet. Hirtelen mintha józanul, kívülről láttam volna magam meg az egész lelki szenvedésemet. Szánalmas vagyok. Teljesen beleélve behergelem magam a nagy érzeményeimben, kívülről meg tök gyerekes, patetikus, nevetséges, dagályos, fújj. MIndenki az, aki a saját szerelméről ír naplót/blogot.

Most amúgy is rosszkedvemben vagyok, estére elfogyott az eleség a kamrából, és nyers káposztaleveleket rágcsáltam vacsorára, ami most marja a gyomrom.

Ma Juli így csúfolta Marit: "A te férjedet úgy fogják hívni, hogy Ocsmácsony János!" Meg még hasonlókat mondott, és a végén Mari bőgve ment anyához: "A Juli folyton csúfol! Minek születtem meg...!?"

A kérdés jó.

Meg ha már Juli, hát kifakadok róla. Milyen hideg, visszautasító gyerek. Emlékszem, kétéves korában betörte a fejét, mert leesett a hintáról, rá egy kőre. A szüleim vitték orvoshoz, vérzett, minden. Én nem láttam az esetet, és kérdezgettem ijedten, mi történt. Juli úgy nézett rám, mint egy zombira - illetve keresztülnézett rajtam -, és nem mondta meg.

De sokszor ilyen jellegű most is a viselkedése, sok apró dologban látszik ez. Illetve nem is tudom, mi zavar a viselkedésében, mert elvileg nem rosszalkodik többet, mint egy magakorabeli, meg jól be van idomítva, és általában megteszi, amit kérnek tőle... Hm, valami nagyon zavar, talán az, hogy nem nagyon néz rá a másik emberre, ettől olyan, mintha lenézne mindenkit. Pedig még nincs 12 éves.

Tisztán érzem, a hátgerincemben, hogy ezzel a fiúval még lesz valami, és nem is akármi. Azt hiszem, felülről vagyunk összekötve. De nem vagyok ettől a tudástól boldog, mivelhogy nem tudom/nem merem Őt megközelíteni.

Mi volt ma az iskolában? Kit érdekel. Két témazárót is írtunk ebből-abból, nem baj. Jók ezek a feleletválasztós tesztek, még a hülye is ki bírja kb. sakkozni, mi a válasz. Biztos jól fog sikerülni. Ha meg nem, akkor ki nem szarja le. Van még pár évem, hogy kijavítsam.

Semmi érdekesről nem tudok beszámolni, csak a saját szomorúan romantikus érzeményeimről, amiket itt élek meg, ni, az emeletes ágy tetején, fél szemmel a törött (és kartonpapírral befoldozott) ablakon át kisandítva a levegőégbe, a holdra, már ha látszik, és hallgatom George Harrisontól a Baltimore Oriole-t - Mackó kicsiny szíve fáj és szárnyra kél...

Hanem az van, hogy Őőőőő, ez a csodálatos, gyönyörű fiú.... talán nem kellett volna így beleszeretni rövid idő alatt, mert így nem is tudok hozzá szólni többé egy artikulált mukkot sem, mert pont ez a szerelem akadályozza meg a további kommunikációt. Letaglóz, mint mezei pockot a légkalapács. Hanem, ahogy Rácz Judit ajánlotta, lehetne szóra nyitni a számat, és megérdeklődni, hogy hogy is van ez az elüléssel...? Mint egy értelmes, józan és komoly ember - azaz én, MUHAHA - megbeszélni a dolgokat, csak az a baj, hogy annyira félek a kudarctól...

Voltaképpen sokkal jobban félek a kudarctól és az elutasítástól, mint amennyire szeretem Őt, és jobb lesz, ha ez tudatosul bennem, mert nem kicsit ciki és szégyen ez az állapot. HOL szeretem őt, ha ennyire védem magamat?

Bú ebédem, bánat napom, fekete gyász alatt lakom,
Fekete gyász alatt lakom, hatehaaa.
Fekete gyász, fehér üröm, az életem nem nagy öröm,
Az életem nem nagy öröm, hatehaaa.

Ma tesióra előtt az öltözőben a lányok Látó Sanyáról beszélgettek. Rácz Judit újabban odáig van érte, és bejelentette, hogy aki Sanyával szívózik, annak vele gyűlik meg a baja. Többször láttam már, hogy beszélgetnek a folyosón, Sanya karján a napló meg egy rakás füzet, magyaráz, Judit meg áll előtte és csügg az ajkain. Lefelé csügg, mivel magasabb Sanyánál. "Nagyon okos ember" - mondta ma a tornaöltözőben - Ha tudnátok...!" "De nagyon rossz tanár" - mondta Bíró Bea. "Nem tud fegyelmet tartani." "Mert nem idevaló. Ő igazából költő..." "Hát akkor költsön, ne tanítson"  "Jah, jah, ki szokta rakni a tanáriban a verseit, és mindenki rajta röhög" - mondta Kiss Antónia.

Ez a R.J. is egy érdekes ember. Nagyon csúnya lány. Vörös hajú, sovány, görbe lábú, nagyorrú és pattanásos. És ideges. Össze-vissza jár a keze, gesztikulál, hadar. Remélem, jól beleesik Sanyába, és még véletlenül se nyúl hozzá az én Andrásomhoz.

Ma nagyszünetben R.J. óvatosan érdeklődött, hogy András miért nem ül már mellettem. "Összevesztetek?" "Nem, dehogy!"- mondtam ijedten. "Hát akkor...?" "Csak úgy elült"  "Na jó, de biztos volt valami oka..." Erre megvontam a vállam.

R.J. részvéttel nézett rám. "Beszéljek vele?" "Isten őrizz!!!!" - suttogtam.

Aztán R.J. annyit mondott sejtelmesen, hogy "Én nem hagynám annyiban a dolgot. Mondjuk megkérdezném tőle, hogy mi a baja."

Hm. Hm. Tényleg, ez még eszembe se jutott. Csak az a baj, hogy annyira be vagyok téve Tőle, hogy nemhogy szólni, lélegezni se merek a közelében. Szó se lehet róla, hogy odamenjek és csak úgy szóra nyissam a számat. Ki van zárva. Meg különben sem vagyunk olyan nexusban, hogy csak úgy megszólítsam és kérdezzek tőle valami személyeset.

ma gyomorsavat hánytam a ház mögött.

Itt fáj a mellkasomban, a bordáim mögött.

Még sírni se lehet itt, ebben a hülye családban, mindenhol ott vannak.

Meghalok.

Legyen átkozott az a nap, amikor az ofő melléültetett!

Az nem lehet, hogy mi ne jöjjünk össze, illetve az nem lehet, hogy én külön éljek tőle, mert egyszerűen nem tok.

Állandóan úgy látom magunkat a lelki szemeim előtt, hogy ő egy nagy szilárd gömb, én meg egy oldalába ragadó pióca vagyok, aki csak vele, általa tud élni ezen a világon. Ha elválasztanak tőle, elfonnyadok.

Ma szünetben elkaptam egy rémült, alázatos, kétségbeesett pillantását, amit rámvetett. Minden volt ez a pillantás, csak közömbös nem. De aztán azonnal visszafagyott mogorva állapotába.

Igazából ezt nem akarom tudomásul venni, kizártam az agyamból a reményt, mintha jégkockává dermedtem volna belül, bizonyára az agyam kapcsolta le a fájdalmat érzéstelenítés céljából.

Náci meghalt. Egyszer csak elernyedt a teste, kilehelte a kis lelkét és vége volt. Megint csak kórusban bőgtünk. A kicsik sírt ástak és eltemették Cirmi mellé. Apa dühösen vakarózott, és áthozott Krajczáréktól Cili mellé egy cirmos-fehér foltoskát. Lacinak neveztük el.

Azt hiszem, nem kellene ennem. Úgy vettem észre, ha nem eszek, nem fáj annyira az élet.

Ma estére már elmúlt a Helység kalapácsának az érzéstelenítő hatása, és megint beborult felettem az ég. Ő még mindig nem szól, nem is néz! Ma egész este Őt rajzolgattam emlékezetből, az egyik elég jól sikerült, be kéne szkennelni.

Nem értem a dolgot, miért ábrándult ki? Vagy belém se volt ábrándulva, csak félreláttam? Drága, drá-há-gaaa! meghalok nélküled, gyere vissza, gyere vissza! Nem tréfálok, már sorvadok is elfele. Nem látom a betűket a könyvekben, nem hallom a tanarak mormogását.

Nagyon fáj a gyomrom. Itthon kéne maradnom holnap, de nem merek. Látni akarom, legalább távolról.

Rita iskola után megvárt a portánál, a kajáldában egyfolytában dumált a fülembe meg nyaggatott, hogy figyeljek rá, kérdezgetett erről-arról. Olyan, mintha ki akarna sajátítani. Még a végén beszerzek egy normális(abb) barátnőt. De minek. Tavaly még érdekes lett volna a dolog, de már monomániás vagyok András iránt.

Ma, amikor felkeltem, egy pillanatra bambán néztem a levegőbe, utána nagy gyomorgörccsel azonnal megrohant a valóság.

Már majdnem leesik rólam a farmerem, amit eddig csak nagy kínok közt, háton fekve tudtam magamon becipzározni. (Mert véletlenül tavaly egy számmal kisebbet vettünk, mint kellett volna.)

Ma tesin Ó fent ült a karzaton, mert fel volt mentve. (Már tegnap is fel volt.) Láttam magam az Ő szemével: egy szomorú, fakó botsáska hajlong a medicinlabdával. Óra végén dühödten röplabdáztam, minden fájdalmamat beleadva. Óra után Ica néni magához hívott, és nagyon erőltette volna, hogy járjak edzésekre. "Kislányom, nagyon jól csinálod, érdemes lenne!" Na, még csak az hiányozna, hogy heti két délutánomat edzésen pazaroljam el... Akkor inkább már énekkarba. De leginkább sehova. Mindenki dögöljön meg ott, ahol van.

Ma megint Ritával mászkáltam délután. Na most bezzeg találkoztam Andrással, szembejött a főutcán, én holtra váltam, nekidűltem a villanyoszlopnak, hogy el ne ájuljak. Rita kérdezte, hogy "mi van?" Kénytelen voltam neki elmondani a Dolgot. Ő az első, akinek elmondtam. Ő megjegyezte Andrásra, gúnyosan: "szívdöglesztő".

Barom.
Mér, neked ki tetszik? - kérdeztem.
- Én több srácon gyakorlatozok... - mondta ő tűnődve - Egyelőre az alacsonyabbrendűeken.

Na ez a különbség! Hogy én nem gyakorlatozok, hanem élesben meg a dolog. És mi az, hogy alacsonyabbrendúeken. Kezdi a hitványabbakon, folytatja majd a szépfiúkon?

Ma már ettem egy falatot, mert féltem, hogy kilyukad a gyomrom. Délután meg a Helység kalapácsából vonatoltam ki részleteket. Valahogy egy kicsit megvigasztalt, hogy nem csak én vagyok ilyen hülye.

nem tudom, az egész természetellenes, úgy, ahogy van, fogalmam sincs, mi történhetett a szünet alatt... Őt valahogy nem ilyennek ismertem, illetve nem ilyennek képzeltem, mert az, hogy ismertem, túlzás, de hát mégiscsak van mindenkinek valamiféle kisugárzása, és az övé KOMOLY volt (meg most is az).

Most komolyan. Nem tudom magam túltenni a dolgon. Tegnap egész nap elfelejtettem enni egyébként.

Keresgélek az emlékezetemben, hogy mit csináltam rosszul. Vagy az őszi szünet alatt talált egy másik lányt?

Látszik, hogy tartósan elköltözött mellőlem, és teljesen el van idegenedve. Rám se néz. A többiekkel viszonylagosan jól megvan (olyan értelemben, hogy szól hozzájuk).

Ez így azért nem megyen, mert úgy érzem, kettéfűrészeltek, és így nem tudok tovább élni. Semmi értelme. Elvérzek. Jobb lett volna, ha soha nem is ismerem meg Őt, mint hogy nélküle kelljen vegetálni tovább.

De ez azért már művészet, amit csinál, hogy egész nap rám se néz, még véletlenül sem. Annyira nem, hogy már ez kezd önmagában gyanús lenni. Lehet, hogy mégiscsak megbántottam valamivel, csak nem tudok róla? Elölről átnézem az egész blogomat, hogy nem követtem-e el valami szörnyűséget tudat alatt.

Tanítás után beültem Katival meg a césekkel a kajáldába. András is ott volt, egy másik asztalnál, srévizavé ült, mogorván kanalazott, de azért ide-idepillantott párszor. Kb. 5-ször.

Közben az egyik cés lány, bizonyos Fellegi Rita, ott harsánykodott és lobogatott egy papírlapot, hogy ő írt egy novellát, "A lány" címmel. És hogy eddig mindenki azt mondta rá, milyen jó. Elkértem, átfutottam, és zordan közöltem:

- Rossz.

Rosszkedvemben is voltam, meg tényleg rossz volt. Közhelyes, lapos.
Rita nagyon fellelkesült (!), és attól kezdve nem tudtam lerázni magamról. Hogy miért gondolom, hogy rossz. Nem sértődött meg, tényleg érdekelte. Kénytelen voltam megfogalmazni magamnak (meg neki), hogy mi a baj az irományával, mert addig nem szállt le rólam. Tettünk pár kört az iskola körül délután. Többször összetalálkoztunk Annával és Dórával, akik szintén nagy beszélgetésbe merülve kóvályogtak. Anna jól megnézte Ritát, hogy hát ez meg miféle szerzet. Tényleg érdekes egy alak. Miniszoknyát hord meg óriási fülbevalókat. MIndent megtesz, hogy feltűnő legyen. Én ellenkezőleg,  mindent megteszek, hogy NE legyek feltűnő. Ezen Rita nagyon csodálkozott. Azt mondta, ő nem bírná elviselni, ha nem tűnne ki a tömegből és nem foglalkoznának vele az emberek.

Megkérdezte, milyen karriert akarok majd építeni, erre én: legszívesebben háziasszony lennék és kiszolgálnám a férjemet. Erre ő úgy nézett rám, mintha bolond lennék. Pedig szerintem nincs is annál szebb dolog, mint ha az ember alátámasztja a férjét.

Vagy két órát mászkáltunk Ritával fel-alá a főutcán, de aztán megint haza kellett menni és magamba zuhantam.

Ma megint elfelejtettem enni. A kajáldában csak asszisztáltam a többiek mellett.

És még van egy furcsa dolog. Nyomon követem ezt a Farkas Gábor zongoraművészt a neten, aki Andrásra hasonlít. Most nyert el valami kurva nagy díjat. Nagyon féltékeny vagyok rá, a dicsőségére, mintha az András szépsége kisugározna őrá is, és őbelé is szerelmes lennék.

Ez a Farkas Gábor cigány. Vajon ha András cigány lenne, tudnám szeretni? Ajjaj, sőt még hogy...!

Most... most mi van???

Most miért...? Most minek...? Megbántottam valamivel? Vagy csak úgy egyszerűen megunt? Megutált? Mit csináltam rosszul???

Egész nap tiszta hülye volt. Mogorván, begubózva ült mellettem, nem is szólt hozzám. Matek után pedig fogta magát és átült Demény mellé, se szó, se beszéd! Egész nap őmellette ült. Mert az ülésrend, amit valaha az ofő hirdetett, már csak matekon meg az ő óráin van szigorúan véve, más órákon liberálisok a többi tanarak.

Megsemmisülten ücsörögtem a helyemen egész nap.

A nagyszünetet a táblánál töltötte, amőbázott Deménnyel. Egész nap egyszer sem fordult hátra felém egész nap!!!!

Kész. Mintha elvágták volna. Vége mindennek.

Úristen, ez nem lehet igaz!!! De hát azt hittem, hogy... hogy... szeretjük egymást...
Az nem lehet, hogy csak úgy otthagy, mint eb a szaharát... De mégiscsak lehet, mert hát azt tette...!

Ááá, ha belegondolok, nagyon is logikus a dolog. Ez az én formám. Egy régebbi postban írtam, hogy "ennek csak rossz vége lehet, sok gyötrelemmel", és íme, itt van.

Felakasztom magam a körtefára. Isten bizony. Semmi értelme tovább tengetni az életemet ezen a világon.

És, ugye, mert a baj nem jár egyedül, Náci nagyon beteg. Nem egyszerűen taknyos, hanem, mint kiderült, macskanáthája van. Vali elvitte a kicsikkel állatorvoshoz, és ott a doki bácsi belemarkolt a Náci bőrébe, és undorral mondta, hogy teljesen ki van száradva, infúzió kellene neki, de az se sokat segítene már rajta, és miért nem vittük előbb orvoshoz. Hogy legegyszerűbb lenne elaltatni. De az altatás önmagában egy csomó pénzbe került volna, és az meg nincs.

Úgyhogy Náci most itt haldoklik a szobában egy dobozban.

And-rááás! Drágám!!! Mi a baj? Én rontottam el valamit?

És mehetek végre iskolába!!!

Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom;
Örűl a szívem és mégis sajog belé,
Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom?
Petőfit barátul mégsem érdemelé...

Tudom, mit érzett Arany János!

Müller Péter:
"...egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult ... "

Ma Dóra elvitte Annát meg engem egy katolikus kisebb baráti összejövetelre. Dóra öccsének a barátja jár oda tartósabban, és nekik meg kedvük támadt megnézni. Persze erre nekem is. Hogy hogy lehet az, hogy értelmes emberek manapság istenben hisznek. Ez nekik sem fér a fejükbe, meg nekem sem.

Olyan óvatosan mentünk be oda, mintha valami egzotikus, veszélyes állatfarmra tennénk be a lábunkat. De erősen fogadkoztunk előtte, hogy nem röhögünk, meg nem is vitatkozunk velük túlságosan, és egyáltalán, megpróbáljuk magunkat rendesen viselni.

Egy idősebb, kopaszocs pasi gitározott az elején, és angol akcentussal énekelt magyarul szent énekeket, aztán nem is volt szó istenről egyáltalán, hanem inkább csak a barátságról, meg hogy szeressük egymást, gyerekek. A legfontosabb a szeretet, szeretet, szereteteeet...

Egyáltalán hisznek ezek istenben mint olyanban, vagy nem kell ezt olyan szigorúan venni? Mert ha isten maga a szeretet, akkor végül is nem egy szakállas bácsit kell elképzelni a mennyben, amint egy felhőn lógatja a lábát, hanem valami elvont dolgot, aki meg van személyesítve, és akkor már így nem is olyan vad ötlet...

Van nálunk otthon egy régi, szétesős biblia, és egyszer megpróbáltam olvasni. A Jób könyvénél nyílt ki, és lenyűgözött a költői ereje. De amikor a Leviathánról volt szó, akkor már tudtam, hogy csak költői mű, mert olyan állat nincs és nem is volt, ki van zárva.

Arról nem beszélve, hogy egyszer Apa mondta, hogy ők katolikusok voltak, és sokat jártak templomba gyerekkorukba (szerintem mi is azért vagyunk ilyen sokan, mert elvetik a fogamzásgátlást még most is), és ő hitt istenbe, de amikor Fenyő nagymamát elütötte az autó a ladányi útkereszteződésben, azt nem tudta feldolgozni. Hogy hogy engedhetett meg ilyet a jóisten.

Hát igen.

Megkérdeztem este anyát, hogy ő meg van-e keresztelve. Azt mondta, ő nem, de nagymama ágostai hitvallású evangélikus volt. "A keresztanyját Goldsteinnek hívták..." - mondta, és rosszkedvűen felnevetett.

Elment velem, csak egyedül velem boltba, személyesen velem és csakis velem!!!

Persze már gyanakodva lestem, hogy itt valami tévedés van, hogy szót meg lépéseket pazarol rám. Megbolondult, vagy részeg?

De nem volt ittas. Bekísért a városba és vett nekem rendes bótban (!!!) egy új kabátot. Nem a kínaiban és nem a bizományiban és nem a turkálóban. Na jó, le volt értékelve, de akkor is.  Egy olyan őszi-téli kabátot, amiből ki lehet gombolni a bélést. Ugyanolyan, mint az Andrásé!! Kapucnija is van. Csak az A.-é, gondolom, XXXXXL-es, az enyém meg S-es... (Drága!!!)

Már óvodában is tökugyanolyan cipőt akartam, mint a Weszprémyé volt: egy ronda, barna, tépőzáras cipőhöz ragaszkodtam erősen

Utána meg bementünk az ábécébe (mi csak Hangyának hívjuk valamilyen oknál fogva), és Anya kérdezgette, hogy "kérsz csokit? kérsz ezt, kérsz azt?"

Akkor komolyan megijedtem, hogy valami nagyon nem stimmel vele, nem szokott ő ilyen lenni. Időskori agylágyulás? De még csak 45 éves!

Aztán szerencsére helyrezökkent a világ rendje, amikor egyszer csak rámförmedt, ott, a Hangyában: "Ne nyúlkálj itt a kezeddel az orrom előtt, mert... mert megharaplak!!!"

Nagyon megnyugodtam, hogy alapjában véve semmi se változott. Utána bementünk még a Lajhárboltba is, ami egy hentes, és nem lajhárt árulnak benne, hanem úgy szolgálnak ki, mint egy lajhár.

Itthon viszont rámjött a bőgés. Nagyon hiányzik az anyám!!! Sose ér rám. Lehet, hogy valamikor valaha rámért, mert, asszem, nem hiányozna, ha nem lennének mélyen eltemetett emléknyomaim róla, amikor még jól megvoltunk. Mondjuk amikor szoptatott, vagy ilyesmi.

Itthon újraolvastam ezredszer a Tüskevárt. Nem adnám kötelező olvasmánynak dedósoknak. Én olyan kb. 12-13 évesen kezdtem felérni ésszel. Nemrég olvastam valami könyvesblogon, hogy hogy tiltakoznak a mai gyerekek Nyilas Misi meg Nemecsek Ernő ellen. Hogy nekik ne állítsanak példaképnek lúzereket. Nekem meg pont ezek tetszenek! Jómagam is lúzer vagyok. Kalista Blanka is az volt a 13. szobában. Szerintem egyáltalán nem baj, ha az ember lúzer, nyamvadt és elnyomott, mert sokkal helyénvalób erkölcsileg, ha ő van elnyomva, mint ha ő az elnyomó.

Szerintem.

Ma Krajczár bratyákék megint egész nap dolgoztak a kerti budit, sőt apáék egy tisztességes szalonnasütő helyet is rendeltek tőlük. Mert már rászoktak az esti, tábortűz mellett való danolászásra. Már több szólamban fújják a mozgalmi dalokat, egyeseket oroszul, sőt átjöttek Pávás Kiss Jánosék is a két fiával, valamint szeszesitalokkal, dajdajozni. Remélem, nem jelentik fel az egész bandát (kommunizmusért és/vagy csendháborításért). Mari köztük ült és tercelt, mint nagy énekkaros. Szégyen, gyalázat, de én is közéjük szerettem volna ülni (csak nem mertem).

Aztán arra gondoltam, hogy ha Andrásom látna ebben az egzotikus közegben...!

A vége felé apa már annyira borközi állapotba került, hogy felszólított minket: "Csukjátok már be az ablakot, lyányok, hát jön rám a hideg huzat!" (Ott, a kert közepén...)
Aztán, amikor elkezdett esni az eső, felsandított fél szemmel és konstatálta: "Esik az eső. Azaz víz csepeg az égből." - magyarázta, ha valaki nem értené, miről van szó.
Aztán végül, mikor feloszlott a társaság, így szólt: "Megyek aludni, mert rámjött az alvási álmosság."

Ma több, feljegyzésre méltó aranyköpése nem volt.

Ma folyton kicsordult a könnyem, mikor Rá (Andrásra) gondoltam. A jobb szememből csordult ki, mert kicsit be van gyulladva. Érdekes, hogy így sokkal érzékenyebb.

Meg az van, hogy egy csomószor tüsszentenem kell, ha eszembe jut Ő. Ez vajon mitől lehet?

Ja, amúgy apáék kannás borral fizetnek Krajczáréknak a munkálatokért.

Még három napot kell kibírni!!!

Ma anya is mondott egy jót. Évi ott szenvedett valami leckével (nekiállt a szerencsétlen matekot csinálni most, a szünidő közepén). Parabolát rajzolt kockás (négyzetrácsos) papírra, kidugott nyelvvel, a konyhaasztalon, aztáh hisztériás rohamot kapott, mert nem találta elég jónak. Erre anya megfeddte:
- Ne kételkedj a saját paraboládban!!!

***

Az egyik kedvenc álmodozásom, amivel álomba szoktam magam ringatni, hogy egészen véletlenül összetalálkozunk Andrással a buszpályaudvaron, mert monnyuk az anyja elküldi őt a telekre, hogy zárja el a vízcsapot, hogy szét ne fagyjon télire.

És ha már összefutunk, mert ő a 9-es kocsiállásból indul, én meg a 8-asból, és elkísérem a telekre, és ott méteres hófúvás alakul ki, amitől járhatatlanok lesznek az utak, és ő kénytelen felhívni mobilon a szüleit, hogy ott kell aludjon a faházban (persze nem árulja el, hogy velem),

én meg nem hívok fel senkit, mert nem tételezem fel a szüleimről, hogy észreveszik, hogy hiányzik egy gyerekük, vagy ha észre is veszik, azt hiszik, hogy Séd Katinál alszok,

és tüzet rakunk ott a kályhába, és ugyan vannak fent ágyak a padlástérben, de ott nincs fűtés, és mindketten kénytelenek vagyunk lent aludni a Nagy Ágyban,

heeeee... de még így, álmodozásaimban is az a vége, hogy estére jól belázasodok és ráz a hideg, tehát nem lehet velem semmit kezdeni ÚGY, csak a karjaiba vesz és melegít...

és ott mekkérdi éjszaka elfúló hangon, bele a fülembe, hogy tényleg úgy van-e még, ahogy régen mondtam, hogy szeretek mellette ülni, és én akkor aszondom neki, visszasuttogom, hogy még úgyabbul van, és minden perc ünnep, amit vele tölthetek.

Egy kedves tanárember figyelmeztetett privátban, hogy bajom lehet belőle, ha sok személyes információt írok le. Ezúton közlöm a kétfős olvasótáborommal, hogy majdnem mindenkinek álnevet adtam kezdettől, itt vannak exceltáblázatban.

Az embereknek is, az utcáknak is, az intézményeknek is külön rovat van vezetve.

Egyetlen egy embernek nem adtam álnevet... hehh...

Cirmit egy napja nem láttuk. Ma reggel már sokan, sokfelé keresték, megnéztük az utat is, nincs-e ott rajta kivasalva. Aztán odahaza kerestük a házban, és hívogattuk, de nem jelentkezett. A kicsik annyira be voltak sózva, hogy végül apa is nagy keservesen feltápászkodott és a keresésére indult. "Cic! cic!" De nem volt sehol.

Aztán apa gondolt egyet és felemelte az ágyat, ahol ők alszanak anyával, és Cirmi ott volt benne, törött nyakkal, mert rácsukták az ágyneműtartót! Halott volt és merev.

Keserves sírás-rívást rendeztünk (én is). Apa nagyon szabadkozott, és mondta, hogy este, mikor lecsukta az ágyat, hallotta is, hogy valami reccsen, de nem gondolt semmi rosszra... De erre még nagyobb lett az üvöltés és a gyász. Apa annyira felhergelte magát a saját bűne miatt, hogy megígérte, hogy most azonnal átmegy Krajczárékhoz és hoz két újabbat.  "Cirmit nem pótolja senki! - bőgtek a kicsik. - De azért hozzál!"

Délelőtt szép sírt ástunk neki és eltemettük egy kartondobozban. Keresztet is ácsoltunk neki. Apa meg már jött is, és hozott a nyakánál fogva
- egy kis fekete-fehér foltost (mondván, hogy olyan beteg, taknyos és elesett, hogy nem bírta otthagyni),
- meg egy kis klasszikus cirmost.

Ezek mind a megboldogult Cirmi testvérei vagy unokatestvérei. A fekete-fehér foltosat Nácinak, a cirmosat Cilinek neveztük el (mindkettő fiú). Náci azért lett Náci, mert "minálunk a szülőfalumban minden második macskát Nácinak hívtak" (mondta apa).

Amúgy ez az Ignác becézése.

Csináltunk újabb bolhairtást. Aztán megetettük őket parizerrel.
Apa, a macskákhoz: "Ne egyétek meg a héját, mert luftballont fogtok fingani!"

Nagyon furcsa volt, hogy majd meghaltunk délelőtt a gyásztól, de amikor eltemettük Cirmit, és megadtuk neki az illendő kegyeletet, azonnal megvigasztalódtunk és elfelejtkeztünk a minket ért veszteségről. Remélem, azért egy emberi élet valamivel többet ér...

Ma apa vett egy lottószelvényt, és a következőképpen töltötte ki: 1,2,3,4,5. Erre felzúdulás tört ki, hogy ez így tökéletesen hülyeség. Anya is nagyon csúnyán nézett ki a fejéből. "Mi a baj? - kérdezte apa - ugyanakkora esély van rá, mint bármi másra. Nem tanultatok matematikát?"

Aztán előszedett a zsebéből még egy lottószelvényt, és rezzenéstelen arccal beikszelt egymás alatt 5 db számot. Megint csak hörgés volt a család részéről.

De, akárhogy gondolkozok, igaza van. Majd megkérdezem Andrástól, hogy tényleg jól gondolom-e. Csak azt nem értem, apa honnan tud ilyeneket, amikor érettségije sincs.

Istenem, még 4 nap van ebből a rühes szünidőből!

Jővő héten újra látom, ha addig nem futunk össze... Hú, de izgatott vagyok! A szívem így dobog: dab-dab-dab... És néha kihagy, úgy érzem. Hirtelen meglódul, így: dab-dab-dab, aztán szünet, rémületes csend, aztán újra rákezdi... Mijez már, szívritmuszavarom van? Pont most nem akarnék nagyon meghalni!

Találtam egy pasit a neten, aki Rá hasonlít! Farkas Gábor zongoraművész. Távolról és hunyorítva eléggé hasonlít... egész nap nézegettem... Íme:



 

Mostanában elkezdtem olvasgatni mások blogjait, mert úgy éreztem, már teljesen bele vagyok pistulva magamba. Meg hogy teljen az idő. Milyen furcsa, hogy másoknak is vannak gondolatai, mások egész máshol élnek, mint én, és hogy egyáltalán, mások is VANNAK - belezárva a maguk világukba, a maguk szerelmeibe. Egy csomó fiatal lány is ír blogot, meg idősebb nők, és általában mindenki kínlódik valami szerelemmel.

De micsoda különbség!!! Az ő szerelmeik egy csomószor szánalmasak és reménytelenek, míg az enyém jól meg van alapozva. Jó, most lehet engem kiröhögni, hogy miféle megalapozottság ez, hogy kb. két szót szóltunk egymáshoz, de én tudom, hogy engem az a kivételes szerencse ért az életben, hogy egyből megtaláltam az Igazit, és ki fog maradni az életemből az a kínlódásos nyavalygás, amiben mások szoktak fuldokolni.

Mert ha ugyan András most egy kicsit meg is zakkant a többi hülyegyerek csúfolása miatt, de majd én úgy rendbehozom, hogy az anyja sem fog ráismerni! Fú, mert nagyon szeretem. Mégpedig tudom is, miért szeretem. Mert KOMOLY ember. Ez a lényeg. Komoly, borongó, csondos ombor. Nem szeretem a vidám és könnyed alakokat. A felületes embereket, akik buliznak meg szórakoznak. Az nagyon jó, hogy ha valakiből árad egy kis mélabú (mert azt meg lehet vigasztalni). Minél magányosabb és szomorúbb, annál jobb. És minél visszataszítóbb mások számára, annál jobb, mert akkor nem lesz (talán) annyi konkurenciám. Mekkora bolondok...! Elmennek az igazi érték mellett, csak mert nem teljesen szabványos külsejű.

Nagyon jó, hogy mások Őt rondának látják!!! Mert elég az, ha csak én látom gyönyörűnek és tökéletesnek, széles e világon. Soha nem is kezdtem volna "menő" fiúval, sőt visszataszítónak találom őket, akik ki vannak gyúrva meg hivatalosan "helyesnek" vannak minősítve. Én egyet tudtam már régen is: az én jövendőbelim SZEMÜVEGES lesz, ez volt az, amit tudtam a külsejéről, és íme!!! Olyannyira szemüveges, amennyire csak szemüveges lehet valaki!

Tökéletes, tökéletes, minden porcikájában. Meg az is olyan csodálatos, hogy gyarló, hibás és félénk. Mint én. Most már az sem zavar egy cseppet sem, hogy kövér, sőt!!! Phű, totál... ööö... erotikusnak tartom...

Fú, a múltkor beleláttam a szájába, láttam a tömést a fogában, és megszédültem a szerelemtől, le kellett ülnöm a székre, mert kiment a lábamból az erő. Van egy amalgámtömés az egyik fogában, és ahogy megláttam, ujjongott és szárnyalt a lelkem. Mindenestől szép vagy, én mátkám...

A velem korabeli lányok, néhány tesóm is, meg idegen lányok és asszonyok a blogokon teljesen hiábavaló pasikba szoktak belezúgni, akik csak kihasználják őket, és össze-vissza, komolytalanul párzanak, megalapozottság, elkötelezettség nélkül. Aztán csodálkoznak, hogy orcára ejtik őket. Nem, nem, ez ostoba marhaság és erkölcstelen is. Egy kell, az igazi, akivel biztonságban lehet lenni teljesen.

Én addig nem fogok lefeküdni vele, amíg el nem kötelezzük magunkat hivatalosan. Remélem, ez minél hamarabb meg fog lenni, mondjuk hétfőn... Minél hamarabb, mert már nagyon szeretnék ööö... izé... Meglepő, hogy mások is mennyire szeretnének izélni a szerelmeikkel, azt hittem, csak én vagyok így vele, és titkoban itt szégyelltem magam, hogy milyen izé vagyok mán. De mások is ilyenek, sőt még le is írják részletezve az álmodozásaikat meg a valóságos dolgokat is, hogy az embernek vörösödik a füle a puszta olvasástól. Ez is milyen dolog mán, hogy leírják, ország-világ elé tárják, én meg bizonyos szavakat még a keresőbe se merek beírni, nemhogy leírni a blogomba.

Megnéztem a Moróvind nevű játékot az interneten. Helyesen írva: Morrowind. Hát sajnos nem sok esélye van, hogy elindulna a gépemen. Meg különben is angolul van, bár lehet, hogy azért elboldogulnék vele. Mivel András ezzel játszik, tüzetesen átolvastam a honlapját, már amit értettem belőle. Van magyar honlapja is. Feltétlenül kellene ez a játék, plusz egy olyan gép, amin fut is.

Amúgy a jobboldali szomszédunkat "Pávás Kiss Jánosnak" hívja apánk, mivel egy nagy ricsajozó pávát tart a tyúkjai közt. GYönyörű állat, de a baromfiudvar réme a szakirodalom szerint is meg valójában is.

A két "pingpongfülű" gyakran táborozik a házunk előtt, Évit lesik. Ma is itt voltak. Évi a legszebb a családban. Általában az Évák kicsik, vigyorgósak és szőkék, azt figyeltem meg. Szerintem messze én vagyok a legrondább a tesóim közt. Anna nagyon hasonlít rám, csak szép kiadásban. Ő szőke és kék szemű, én meg barna vok.

Ma apa:
- A mi falunkba' annak idején, amikor a lyányok eladósorba kerültek, kitettek egy kis padot a ház elé, oszt azon ültek, a legények meg ott masíroztak előttük... Most már mi is kitehetnénk kispadot...

Ez a "mi falunk", ami soxor van emlegetve, Ladányt jelenti egyébként.

Ma Anna bement a Dóra nevű barátnőjével a városba filmklubba, valami nagyon elvont Tarkovszkij-filmet néztek meg, aztán órákig vitatkoztak róla utána. Képzelem, hogy hogy fontoskodtak. Holnap is mennek a Bergman: Suttogások és sikolyokra. Én is akarok! Én is akarok! Akarok én is. Én akarok is. Nehogy hülyén haljak meg. Persze szó se lehet róla, hogy a nyakukba varrjam magamat.

Dóra finanszírozza az Anna mozijait, meg ő csak úgy belemarkol otthon a konyhapénzbe, és annyi képviselőfánkot vesz magának meg Annának, amennyit nem szégyell. Minden nap dugig zabálják magukat, alkalmanként 6-8 darabbal. Képviselőfánk-függők. Miután ezt felzabálták, nyomatéknak és megkoronázásnak beülnek a Kék Szederbe poharas fagyit enni. A Dóra apja főorvos (és rémségesen jóképű egyén), az anyja gépészmérnök.

Hát igen, kinek milyen barátnő jut... A Séd Kati apja valami építészmérnök, de elvált, és nem velük él. Az anyja meg vegyésztechnikus, és ha beteszem hozzájuk a lábam, olyan GYANAKODVA néz rám, mintha valami hétpróbás bűnöző lennék. Teljesen ok nélkül.

Apáék megfogadták Krajczár bratyát meg a segédjét, hogy létesítsenek nekünk kerti budit. Kr. bratyáékkal lakik egy csavargó is.

Szerintem nagyon elhibázott dolog ideszoktatni őket. Egész nap itt áskálódtak a kertben. Krajczár nyónya is gyakran átjött mindenféle ürüggyel, délben nyúlpaprikást hozott, és mindannyiszor ivott egy-két-három-négy pohárkával. Vizespohárkával.

Az a baj, hogy Kr. bratya nagyon ellenszenves, trágár, közönséges és valahogy "slimy". Kr. nyónya viszont kifejezetten rokonszenves, míg le nem issza magát, élénk, energikus, kedves, úgy reggel kb. pár óráig, utána déltől használhatatlan.

Este tábortüzet raktak és énekelgették (bömbölték), hogy "munka hadának a lépte dobog", meg egy csomó kommunista indulót, ami visszarepítette őket az ifjúságukba. Apa teli tüdővel fújta a mozgalmi dalokat. Aztán Kr. bratya elkezdte szidni a zsidókat, de akkor Apa ráförmedt, hogy "Ezt a témát nem szeretem!", és erre Kr. br. megkukult.

Mik/kik azok a zsidók? Elég csúnya állapot lehet, hogy ennyien utálják őket. Valszeg már úgy születnek, hogy görbe orruk van, dagadtak, szivaroznak és pénzeszsákokon ülnek. De egyáltalán, ez egy genetikai népcsoport, vallás vagy micsoda?

András!!! Nagyon gyorsan férjhez akarok menni Hozzád, hogy elkerüljek itthonról! De persze főleg nem ezért akarok hozzádmenni, de ettől ilyen sürgős.

Ma Krajczárék hívtak minket át ebédelni, akik  a baloldali szomszédaink óriási telekkel, kutyafalkával, disznókkal, nyulakkal, csirkékkel, macskákkal stb. Van szőlőlugasuk is (az egyetlen szép dolog a portán)... Mi van még náluk? Más nincs. Egy üres galambdúc is van.

Krajczár bratya egy kopasz, fogatlan vénember, kb. 70 éves, félig vak, mert biztos sok rosszféle alkoholt ivott életében. Krajczár nyónya is kb. 70 éves, de meglepően fiatalos ahhoz képest, hogy csont alkoholista. Mindenkit szájon csókol, az a szokása.

Nem Krajczár nyónyától szerettem volna kapni az első csókot!!!

Undormány az egész, ami ott van. Rengeteg bolha lakik náluk. Kár volt betenni a lábunkat, mert ránkugrott egyből százezer. Minden ragadt a kosztól, a kis putri vizes és sötét... borzasztó.

Krajczár bratya máris arra feni a fogát, hogy majd a Kati lakodalmán jól leissza magát.

Székelykáposzta volt, amit befaltam, nem érdekelt, mit tettek bele, jó volt. A girhes macskákat is megetettem az asztal alatt. Van két szoptatós macska a kamrában, a kölykök átjárnak egyiktől a másikig szopni, nem különböztették meg a saját anyjukat. Kr. nyónya nagyon ajánlgatta nekünk: "Tessék, édes, vigyetek belőlük ötöt-hatot!"

Krajczár nyónya folyton el-eltűnt a spájzban, és magához vett egy kis bort. Az ebéd végére tökrészeg volt és össze-vissza beszélt. Mivel jól nevelt népek vagyunk, udvariasan hallgattuk és bólogattunk.

"Na, ide se jövök többet" - mondtuk otthon egyöntetűen. De sajnos meg vagyunk hívva disznótorba jövő héten. Semmiképpen nem megyek!!!

A múltkor Cirmi kedvéért (meg a család kedvéért) beszereztünk bolhaport, Krajczárék után bebolhaporoztuk magunkat, szállt mindenfele, köhögtünk, tüsszögtünk, csapkodtunk. Anna azt mondta, az egyetlen megfelelő bolhairtás itt az lenne, ha felgyújtanánk a Krajczárék portáját, és sóval behintenénk a helyét.

A székelykáposzta annyiból volt nagyon jó, hogy tartósan elverte az éhségemet, annyiban meg nagyon rossz, hogy erős lelki indulatokat gerjesztett, mivel sok energiát nyertem általa - a szenvedésre (is). Csak hevertem az ágyamon a fülhallgatós magnóval, és órákig zenét hallgattam. Őrá gondoltam. Miért nem tudom az email-címét?! Habár ha tudnám, el se tudnék mozdulni a gép elől, annyira várnám, hogy ír-e.